| Küzdőtér |
|
|
|
Cím: Végtelen házasság 31.
Szerző: Anne20 - Urbán Annamária
(09-15-2009 @ 07:36 pm)
:
Poszterlányból földre szállt Angyal
1989. nyara
Az ikrek bevásárlókörutat terveztek mára. Péntek volt, meleg nyári nap, és ők felhőtlenül szórakozhattak, mert még messze volt a suli. Szerencsére senki nem akadályozta őket, hogy közben felfedezzék a várost.
Taxiba ültek, és a vezetőt faggatták ki, hová érdemes menniük. A sofőr először jól megbámulta őket, mert ismerősnek tűntek az egyforma lányok, de aztán nem tornáztatta az agyát, hogy kik lehetnek.
Liz csendben nézelődött hátul, és agya fényképeket készített az utcákról, ahol jártak, és érdemes visszajönniük.
Az autó bevitte őket a városközpontba, ahol óriási szökőkút csobogott, a közelben a sportpálya terpeszkedett, de még van sok iskola, télen jégpálya – duruzsolt a vezető. Akadt bőven látnivaló, és persze nem akarták mindezt egyetlen napba sűríteni.
Megköszönték a férfi kedvességét, majd elvegyültek a bevásárlóutca vegyes társaságában.
Sokfélét összevásároltak, de házhozszállíttatták, hogy ne kelljen egész nap cipelniük.
Egy idő után már csak egy kellemes helyet kerestek, ahol nyugodtan ebédelhetnek. Cynthiának persze rögtön begörcsölt a gyomra, amikor megint eszébe jutott David és az elbújós étterem.
Végül találtak egy megfelelőnek látszó helyet. Inkább kis vendéglőféle volt és nem egy elsőosztályú étterem. Persze Jess szinte azonnal nyafogni is kezdett, hogy mehetnének valami elegánsabb helyre.
- Farmerban? Eszednél vagy? Be sem engednének! - jegyezte meg Cynthia.
- Téged egy szál bikiniben is beengednének a Hiltonba is! – feleselt Jessica.
Végül úgy döntött a Wellington-triumvirátus, hogy megnézi belülről is az éttermet. A pult mögött kedves negyvenes hölgy, az asztalok között két helyes srác felváltva ingázott üres vagy teli tányérokkal, tálcával.
Elhelyezkedtek egy üres asztalnál, és még nem volt idejük tüzetesebben felmérni a helyet, az egyik fiú pár perc múlva ott termett három étlappal és jegyzettömbbel a kezében.
Billy remélni sem merte, hogy Cynthia egyszer csak besétál hozzá.
És amikor megtörtént, tudta, hogy életében még egyszer ekkora szerencse nem érheti. Rajongása tárgya egyszerűen és hétköznapi módon termett előtte. Lelépett a poszterről. Mindjárt három példányban.
Billy-ben megállt az ütő, amikor meglátta ŐT helyet foglalni az egyik asztalnál. Bár a három lány közül hirtelen nem tudta eldönteni, melyik kettő a kakukktojás. Mielőbb ki akarta deríteni. Gyorsan kezébe kapta az étlapokat és odasúgta az anyukájának:
- Anyóca! Ugye te is látod, akit én? Nagyon szoríts nekem! Odamegyek hozzájuk!
- Ez a dolgod, kisfiam! – mosolygott az anyukája.
Billy szíve felugrott a torkába, miközben az asztalukhoz közeledett. Átadta az étlapokat, és közben mindegyik lányt megnézte magának. Próbálta kitalálni, ki kicsoda. És azt is, hogyan szólíthatná meg „bálványát”. Most még csak narancsjuice-t kértek, és böngészték az étlapokat.
Billy remélte, hogy sokáig maradnak, hogy legyen egy kis ideje kitalálni, milyen ürüggyel beszélgethetne velük.
- Sziasztok. – üdvözölte őket. A lányok visszaköszöntek és elfogadták a kiosztott étlapokat.
Kértek egy-egy pohár narancslevet, és a fiú elsietett a pult irányába.
Cynthia óvatosan, szinte az étlap takarásából nézett utána. Látta, hogy leadja „rendelésüket” és beszélget a hölggyel.
Meg is jegyezte magában, hogy milyen helyes is ez a fiú. Sötétbarna haja volt és zöld szeme. Pontosan erre a típusra bukott: sötét haj, világos szem. Bár volt egy kis „déja-vu” érzése: így nézett ki David is, aki olyan csúnyán összetörte a szívét. Liz és Jessica inkább a másik fiút kezdte tekintetével keresni. De ő éppen el volt foglalva.
Amikor Billy visszatért a pulthoz azzal, hogy a lányok narancslevet kérnek, az anyukája megkérdezte:
- Na és milyen közelről a „Poszterlány”? Olyan, amilyennek képzelted?
- Sokkal szebb. – áradozott a fiú. – De még nem tudtam eldönteni, melyikük lakik a szobámban. Fogok kérni egy autogramot, az még nincs a gyűjteményemben.
- Csak vigyázz, nehogy átverjenek! Ki is cserélhetik egymást! Ikreknél sosem tudhatod, éppen melyikkel beszélsz… – mosolygott az anyukája. És ugyan biztatta, hogy próbálkozzon, de készüljön fel az elutasításra is.
Billy úgy gondolta, nem kosarat fog kapni, hanem az aláírást. Évek óta ábrándozott erről a lányról, annyira vágyott rá, hogy közelről láthassa! Egyszerűen nem adhatja fel. Édesanyja tudta, hogy ha valamit a fia a fejébe vett, általában megvalósította. De ez most nem tűnt olyan egyszerű dolognak, mert ez a lány már nem csak a fejében volt jelen. Látta, hogy pár perc alatt teljesen a hatása alá került. Nagy álma válhat most valóra. Magában szurkolt neki, de féltette a csalódástól.
Mosolyogva ajánlotta fel, ha Billy valóban megszerzi a lány aláírását, akkor aznap már nem kell dolgoznia. Így – ha jól sül el a dolog – valóban eltölthet háromdimenzióssá vált ideáljával egy kis időt. Igazából úgy sejtette, hogy a lány nem olyan könnyen megközelíthető, ahogy azt Billy elképzelte.
Így fogadtak. Billy kezébe vette a tálcát az üdítőkkel és visszasétált a lányokhoz.
Folyt.
(714 szó a szövegben) (956 olvasás) 
|
[ Vissza: Anne20 - Urbán Annamária | Művek listája ] |
|
|
|
|
|
