Urbán Annamária: A Nagy Nap

Az ebéd kész volt, az asztal gyönyörűen, ízlésesen megterítve. Katalin a legszebb porcelánkészletét csomagolta elő, a legcsipkésebb terítőjét vasalta ki délelőtt, hogy befedje vele a hatszemélyes, faragott étkezőasztalt. És a kristálypoharakon megcsillant a késő délelőtti napfény.
Óriási csokor rózsa ontotta finom illatát az asztal közepén.
Már csak a vendégek hiányoztak. Erre a mai alkalomra a három legjobb barátnőjét várta.
Rettenetesen ideges volt valami megmagyarázhatatlan oknál fogva. Ma valahogyan nem úgy sikerül semmi. Mintha valamit nem jól csinálna. Pedig ő annyira szeretné jól érezni magát. Csak még egyszer. Még utoljára.
Gyorsan elhessegette a fülébe duruzsoló gonosz hangocskát, ami egyfolytában azt sziszegte, hogy haha, gyerekzsúr, az ő korában, vicc.
Még a rádió is vele gonoszkodott, mert ez a dal „csendült fel”: Kiültek a vénasszonyok a padra, a padra…
Szóval szólt a nóta a jó ebédhez…
Gyorsan letekerte a rádió hangerőgombját, közel az off álláshoz. Izgatottan készülődni kezdett, párszor át is öltözött, mire önmagához képest tökéletesnek ítélte a megjelenését.
Majd egy pillanatra megtorpant, és a vér megfagyott az ereiben.
Uramisten, a kutyát még le kell vinnem sétálni! Csodálkozott is, hogy a kis vakarcs nem ugrál körülötte.
Keresni kezdte először a pórázt….. a szekrény mélyéről került elő, mintha már rég nem használta volna. Majd kicsivel később a kutyát sem találta.
És akkor valami világosodni kezdett.
Összeráncolt szemöldökkel meredt maga elé, és megtorpant, kezében a pórázzal.
A kutya már nincs is meg. Tavaly odaadtam a legjobb barátnőmnek születésnapjára.
Körülnézett, és furcsa érzése támadt. Egy újabb, elbizonytalanító gondolat kezdett felmerülni előtte.
Nem is ma van a születésnapom…. Miért és mire készültem ennyire?
Teljesen összezavarodott. Minél inkább koncentrálni próbált, annál kevesebb információ jutott eszébe. Azonnal ki kellett mennie a levegőre, fojtogatónak érezte a szobát. Szinte idegennek érezte magát a lakásban.
Fogta a lakáskulcsot, és pánikszerűen, szinte futva igyekezett a közeli zöld parkba, és ott lerogyott az első padra…

Ahogy ott üldögélt, csendben, magában merengve, próbálva rendszerezni a fejében kavargó összevisszaságot, egy fehér köpenyes ápolónő érkezett feléje egy pohár vízzel és néhány szem nyugtatóval.