:
Én már egy ideje a reggeleket várom, hogy folytatódjon
a tegnapról rám maradt álom. Hogy hangod hozza felém
e késő téli (vagy tán kora tavaszi) borzongató kósza szél.
És nem tudom mi lenne, ha többé már nem így ébrednék.
Meglehet, egyszer végül minden álmot ébredés követ.
De érzem, minden követ megmozgatnék akár csupán
mosolyodért, nevetésed dallamáért. Hogy aztán holnap?
Vagy épp évek múlva mi lesz majd? Hogy majd hogyan
telnek a napok? Nem számít. De ma! Ma még (és holnap)
mindent akarok. Mindent, ami te vagy. És ami még lehetsz.
Azt álmodom, ahogy halkan súgod: mégis, így is szeretsz.
(91 szó a szövegben) (197 olvasás)
