Minden, amit ember tud, egyszer elenyészik
A résznek részét hiába hajtod, sosem elég a készig.
Karod hiába erős, eszed is hiába vág
Mi az életre készít, úgysem lelsz oly iskolát. 

Azt hiszed, két lábon állsz, de padlóra küld egy botlás
Ha egyszer záptojáson ülsz, hiába minden kotlás
Hiába várod izgalommal, hogy szerény műved kikel
S bolondnak hisznek, mert nevetsz, amikor zokogni kell.

Minden, amit ingyen kapsz, a drágánál is drágább
Az ellenséged megsegít, a jóbarát meg átvág
Megerősít, mi meg nem öl, legyen az bármi kórság
Mégiscsak Nietzsche tudta jól – bár ő se tudta sorsát.

Hiába gyötörnek éjszakák, hiába fáradt tested
Az álmot és a pihenést megint rosszul kerested
Hiába vágysz elmédbe fogadni a nagy Mindenséget
Végül mégis ő lesz az, ki magába fogad Téged