:
- Z.-nek -
... és már hosszú ideje
hallgattam karjaidban
a végtelenül éneklő szelet ...
gyerekkorom idézte
téli este volt ...
az ablakra puffant
kemény hópamacsok
sziluettje
álmot olvadó folt ...
... akkor ébredtem rá,
hogy tested békéje,
kezed érintése,
lágy ringatásod az,
amit örök idők óta
másban kerestem
... és füleltem
a kihűlt szívemből
kitaszított szeretők
érthetetlen énekét:
távoli volt és idegen,
egy előző élet volt talán ...
... amióta mellkasodon
hallgatom a szelet,
még eszembe sem ötlött
megköszönni:
hogy vártál rám a pályaudvaron,
első kézfogásod áramütését,
a csókot, amit hajnalban kértél,
az értem megélt harcaid,
bizonyosságod és hited bennem,
szemed ölelő, meleg kékjét,
azt, ahogyan szeretsz,
és hogy búcsúzásaink
mindig üdvözlések lesznek,
mert már sosem mész el ...
... és azóta vég nélkül,
újra kisgyerekként hallgatom
szíved magabiztos ütemét
az ablakomra
havat dobáló szél
imbolygásai közepette ...
2007. január 16.
(102 szó a szövegben) (1087 olvasás)
