Itt egy érdekesebb történet, talán ez többeknek fog tetszeni:

Főhősünk neve legyen ezúttal József. Nem konkrét személy, de egy "életformát", az én életem egyik csücskét képviseli.

Egyik késő este József immáron órák óta görnyedt az asztala felett. Vérbeli makettező ő, szinte bárminél jobban érdekli aző kis hobbija, és a -amúgy nagy és sokrétű- hozzá fűződő tudást. Hetek óta egy bizonyos művőn, egy tenyérny tankon dolgozik. Élete eddig legszebb munkájának tartja. Már csak az utolsó simítások vannak hátra: valahogy élethűvé kell tenni, mintha egy igazi jármű lenne lekicsinyítve. Nehéz feladat, ha nem a legnehezebb egy komoly harcokon túl esett jármű élethű "rongálása", azaz karcolások, egyéb sérülések élethű festése, megjelenítése. Ebben segítenek számos, az eredeti kocsikról készült korabeli fotók, ahol ezen sérülések tökéletesen látszódnak. Hála a megnyíló világunknak, egyre több könyv és weboldal születik, amelyek tömve vannak ilyen-olyan képekkel. Vannak szaklapok is, Józsi is rendelkezik több tucattal. Immáron 10 órája ül az asztal mögött. Rettenetesen fáradt, de másnapra be kell fejezni, mert jön a nagy megmérettetés: a verseny. Az év legnagyobb eseménye, a legszebb makettekkel, a legtöbb résztvevővel, a legmegbecsültebb díjakkal. Józsi érzi, tudja, ha elkészül, biztosan érmet szerez. másképp nem történhet. Olyan elméleti tudással és kézügyességgel rendelkezik már, hogy minden részletet el tud, akár a legkisebbet is készíteni. Olyannyira ismeri a kiszemelt járművet, hogy véleménye szerint ha beülne az eredetibe, még vezetni is tudná, és meg tudna javítani minden hibát!

A makettet éjféltájt ismét ellenőrizve végigméri minden oldalról. Észrevesz egy kis hibát, kis hiányosságot, de rémlik neki valami, egy fénykép, ami alapján pótolható még néhány perc alatt a hiba. A polc az asztal mellett tömve is van mindenféle szakirodalommal, de Józsi egy konkrétat keres. Hamar rá is talál, az oldalszámra is emlékszik. Kinyitja a lapot, de valami nem stimmel: a szöveg más. csak a kép ugyanaz. Egy kép az egyik első harcban részt vett kocsiról, majd...

-Katona! Mi a francot művel maga? Dobja el azt az újságot, nem érünk most rá olvasgatni! -Józsi előtt egy egyenruhás alak áll és torka szakadtából üvölt -Mit művel Josef? Ha így folytatja, nem csak magát nyírja ki, hanem minket is!

Józsi körbenézett. Miért nevezik őt Josefnek? Aztán felismeri az egyenruhákat: német harckocsizó ruhák. Végignéz a körülötte állókon, azokon is ugyanolyan van. Mindenki szemében valami dühfélét vagy aggodalmat látni! Józsi kapcsol:

-Elnézést Uram! -majd el is dobja az újságot, egy akkoriban kiadott frontlapot, benne a bizonyos típus fotójával.

-Jöjjön Jozef! Indulnunk kell! Sajnos, de vár minket az ellenség! Most megmutathatja, mit tud! -majd a tiszt hátat is fordít és futva távozoik. -Gyerünk! Nem érünk rá emberek! -üvölti még mindig.

Józsi is futásnak ered. Még mindig a ruhát nézegeti magát, majdnem hasra is esik mindenféle gallyakban és gyökerekben. Aztán meghallja a hangot. Egy mély, dübörgő, erőtől feszülő tankmotort, sőt egymás után egyre többet. Újra futni kezd. Aztán meglátja: vagy egy tucat az ő makettjéből, de eredetiben, teljes életnagyságban. Még mindig nem érti a helyzetet. De megint ráüvöltenek:

-Mi van ma magával, Josef? Rendben, hogy szeret olvasni, de az eszét ne vegye el! Menni kell! Igyekezzen, csípkedje magát! -így kiabál még mindig, egyre idegesítőbb hangon.

Józsi megáll a tan kmellett, ami az ÖVÉ, megsimogatja. Felnéz a tisztre, aki ezek szerint a parancsnoka, ő meg a sofőr/vezető lehet, mert a többi korabelinek tűnő srác máshová mászott a kocsiban. A tiszt arca izzik, de már nem mond semmit.

-Megyek, megyek! -mondja Józsi, majd kicsit nehézkesen felmászik az hatalmas tankra. Felnyitja a tetején lévő ajtót -tudja hogyan kell, megtanulta a makett tanulmányozásakor. De tényleg, hol lehet a makett? De a tisz megint mordul egyet. Józsi bemászik. Iszonyú szűk a hely. Az ő magasságával, majd 190 magas, alíg fér el ebben a "csodában". De ez nem is meglepő: eleve alacsonyabb emberre van tervezve, meg hát el kell férni közel 20 centi acélnak körben. Józsi körbenéz a műszereken. Csodás, egyszerűen gyönyörű, hogy milyen igazi és szép! Megtapogatja, de újra rákiabálnak!

-Megint kezdi, Josef?

-Nem Uram! -majd hogy kimentsemagát, ezt mondja: -...csak ellenőrzöm a műszereket!

-Mi maga, pilóta? Nem úgy látom. Indítsa már be!

-Igenis! -bóloint, majd keresi az indítót. Hol is lehet? Ja megvan, talán ez az. Elfordít egy piciny kapcsolót, sikerül. A műszerek mutatói megugranak, a hatalmas mototr itt is felbőg. Mennyei! Már a tiszt is felsóhajt, "jól van!". De hohy kell vajon jól vezetni ezt az izét? Két-két kormányrúd a két oldalon. hogy is van? Egy-egy a gáz, pedál aok a fékek, többi a kézifék és a váltó. De tényleg, hol a váltó. Ja ez itt jobbra. De milyen nagy, döbbenetesen nagy. Mint egy szekrény!

-Induljunk katona! előre! Soroljon be az előttünk álló mögé, gyerünk!

Józsi szót fogad. Belöki a váltót. Flottul megy. Akkor jön a gáz. Előre egyformán a két kart az ülés mellett. A tank megugrik, mindenki szentségel odabenn, de végül lassan megindulnak. Józsi próbál kifelé nézni a szűk kitekintőn az orra előtt. Semmit nem lát. földúton "haladnak", de úgy rázkódik, hogy nem lát semmit. Aztán eszébe jut. A fényképeken kinn van a vezetők feje, úgy vezetnek. Felcsapja az ajtót ő is. Állva is lehet vezetni, nem is bonyolult, úgy van tervezve eleve az acélszörnyeteg. Gyönyörűen be is sorolnak a többiek mögé. elhangzik a vezényszó. "Alakzatot felvenni!" Előttük mindenki háromszög alakba áll, hármasával, Józsi körbenéz, hová kell állni. De sehová. Ők a háromszög éle, még két tank érkezik két oldalról.

-Irány a domb, Jozef!

Józsi visszanéz felfelé parancsnokára, aki a toronyban állva egy közeli dombra mutat. Józsi nem gondolkodik. Tudja, hogy ilyenkor csak a cél és az ék számít. A többi ékben lévő tank támogatása másodlagos, ők is a maguk módján érik el a célt. Egyenesen a dombnak fordulnak. Sima az út. Ellenség sehol. A tiszt időnként motyog valamit a rádióa, de azt a csörömpöléstől nem hallani, hogy mit. Józsi gyakorlatiasan viselkedik. Oldalvást tör fel a dombra. Picit csúszik a tank, de jobban haladnak, mint a többi ék. Felérnek. A tiszt körbenéz távcsővel.

-Tankok 1500 méterre előttünk és jobbra 2 óránál. Közelítenek teljes sebességgel. Típus ismeretlen, de szovjetek. -ugyanezt a rádióba is üvölti azonnal. - Ágyút tölcs! Cél 1000 méterre álítva, előre tűz!

A kezelő végrehajt minden utasítást, majd elsül a hatalmas ágyú. Józsi alíg hall valamit. Nyitva maradt az ajtó a feje felett mikor visszaült, az ágyú meg így a feje felett sült el. Csengenek a fülei, de összpontosít. Kinéz a piciny nyíláson, végre lát is valamit: két vagy három piciny tankot. Ha nem mozognának,még makettek is lehetnnek. De nem azok. Füstölni kezdenek a csöveik, majd hatalmas durranások jönnek a tank körül és fűcsomók repülnek Józsi fejére. Ez már nem vicc. Baj van. Becsukja az ajtókat. Elhangzik az új célzás utasítása. Tűz. Az egyik tank szemben darabjaira repül és hatalmas füst-és lángcsóvát lövell. Megkésve éles robaj is jelzi a szovjet tank sorsát. Gyors pillanatok múlva ez a vége a másik kettőnek is. De hirtelen két hatalmas koppanás jobbról, Józsi mögül. Eltalálták a tornyot. Nincs baj, vastag a páncél. De jönni fog még, ha nem cselekszünk, mindent 20 centi acél sem bír!

-Ellenség 3 és 4óránál! Fordítsd a tornyot katona! -üvölt elbicsakló hangon a tiszt.

Józsi gyorsabban reagál, mint a toronyban ülők. Tudja, hogy a nehéz torony lassan fordul. Ezért ráadja a gázt, de befékezi a jobb oldalt. a hatalmas tank majd kettétörve minden bennülőt , de már rögtön a tank előtt van az ellenség, nem melletük. A toronyban ülők is kapcsolnak. Célozni sem kell szinte. Két szovjet, immáron látható, hogy T-34-esek, darabokra repülnek. Hirtelen csend lesz. A tiszt kinyitja a kupolájának az ajtaját és szétnéz szabad szemmel. Egy társ elveszett. Mindenki kimászott, de a tankjuk fáklyaként ég. A másik viszont szintén elpusztított két tankot, így a tiszt jelenti rádión az 5 elpusztult szovjet tankot és az egy saját veszteséget. Jön az újabb utasítás:

-Josef, irány megint előre!

Józsi felbőgeti a motort, majd megindulnak egy kis kőfallal határolt major felé. A kőfal nem is olyan kicsi, olyan magas mint maga a tank. A tanya minden háza ég vagy már kiégett. Tele minden kerék és lánctalpnyomokkal. Itt már volt egy jó nagy csetepaté! Aztán a fal sarkára érnek. Józsi most is a nyitott ajtóban áll, úgy vezet, így jobban is lát. Szeme sarkából aztán egy füstölgő tankot, valami pacát a közelében és néhány fekvő alakot vesz észre. de mire oda nézne már jön is a villanás a "paca" felől és egy hatalmas, mindent átható éles durranás. A toronyban lévők üvöltenikezdenek, de Józsi lábát is éri valami. A korábban kapott sebe környékén éri valami, ahol egyébként is érzékeny a bal sipcsontja. De nincs idő. A tiszt torkaszakadtából üvölti:

-Tankot elhagyni!

Józsi befékez, majd ugrik. Újabb villanás és azonnal durranás. Józsi teljesen kint van már a robbanáskor, de a nyomás egyszerűen ledobja a tankról. Nem követi senki. Arccal a föld felé fekszik. Fáj az arca, a lába és a jobb tenyere.

Aztán újabb villanás, de kisebb és tompa dörrenés. Villámlik. a tetőablakon kopognak az esőcseppek. Józsi kinyitja szemeit. Megint az asztalnál? Mi történt? "Áááá, az arcom!" Kellemetlen nyomást érez. Nem is csoda, hiszen megnyomta a kemény asztallap, ahogy aludt rajta. A lábán nem is gondolkodik, tudja, hogy ha a zivataros időszakban "rendetlenkedik" a régi sérülésnél a légnyomás változásánál a sipcsontja. Kellemetlen, de már megszokta. És a keze? Kinyitja a markát. Egy, a makettezésnél használt kisolló van benne, az szúrta meg. De hol a mű? Körbenéz, de nem találja. Keresni kezdi a szobában. Lassan kel fel a nap, de nevezés csak 9-től van. Még van pici idő. Még elkészülhet! Aztán eszébe jut: talán a doboz, amiben szállítani akrta a kész műremeket! Ledobja a doboz fedelét. Ott van, ráadásul gyönyörűen rögzítve! Teljesen kész! Nem is zargatja, jó lesz ott megnézni az eredményt, mármint a versenyen.

Lerohan emeleti szobájából. Szülei már elmentek dolgozni, egyedül van otthon. Bedob még két "kroaszant", aztán átöltözik és rohan a versenyre. Simán bejelentkezik. Kinyitja a dobozt, "kibányássza" a remekművet. De mi ez? Ő nem ilyennek építette. De ni csak, olyan mint az álomban. Karcolások, golyónyomok, mint az álomban lévő "igazin"(?). A festés is olyan! De hogyan? Neki nincsenek ilyen festékszínei. Keverte? De hol, és mikor. Mindegy is, jön a zsűri. még csak előzetesen nézelődnek, de már ilyenkor is szelektálnak. Józsi műve a legszebb. A kis alapzat, amin földút és fű is van igazi gyöngyszem. Józsi "kihallgat" minden odatévedőt, vajon mit mondanak az ő büszkeségéről? Tetszik? Mindenkinek? Nem érti. Ismét szemügyre veszi. Még apró eldobott sapkák is vannak mellette! Igazi anyagból? Honnan? És hogyan? Nyitott ajtók? Hogy került bele egy éjszaka alatt komplett belső tér? Gyártjá kicsiben, de méreg drágán, és nehéz beszerezni is! De minden a helyén van!

Másnap aranyplakettel megy haza Józsi, és egy kisebb kupával Dagad a melle a büszkeségtől. Otthon eltűntet minden "oda nem illő" korábbi "bugyuta" makettet, ne csúfítsák el a polc összképét. Ennek a gyönyörűségnek egyedül kell ott állnia, talán ha lesz hasonló, akkor az is oda kerülhet! De soha nem fog megtellni az a polc. Amíg él, addig ez a legszebb munkája. Soha nem szerez több helyezést sem, mégis ismerik és elismerik nála idősebb és tapasztaltabb makettezők is! Ez volt az ő igazi célja.

Lelkes amatőr kutatóként szeret Józsi régi cuccok közt is kutakodni, hátha talál valami érdekeset. Egyszer nagyszülei régi szekrényéhez vetődött, amit nemigen használnak. De megengedték neki, hogy bekukkancson a régi odvas, dohos zekrénybe. Meglepetésére egy ugyanolyan egyenruhát talált, mint ami rajta volt az álomban, ráadásul jukakkal a lábán, ahol Józsi hege is van. A belső zsebben pedig volt egy régi fekete-fehér fotó is, rajta volt a tiszt, a másik 3 srác és persze Józsi a csoportkép szélén, a tank előtt pózolva...

Vége