Tudod-e szíveddel látni a fájdalom.
vállra görnyedt kínját,
mikor az alázat-éveit megismételve
egy maroknyi kenyérért ácsorog?
S tudod-e tisztelni azt az embert,
ki egész életében toprongyos ruhában,
kiszolgáltatott cselédként
éhbérért dolgozott,
remélve azt, hogy öregedő napjaira
nem hagy szemében a kiszolgáltatottság
és a csalódás kígyó-sziszegése,
méregnyi fognyomot?
Tudod-e szívvel látni milliók
átformált énjének sarokba szorított mását,
mit bilincsed láncai törtek véresre
a hosszú évek alatt,
s mit hóhérkezű barbárok törtek kerékbe,
esélyt sem adva azoknak,
kik rég megtanulták, mily sokat ér,
néhány morzsányi,
penésszel átitatott könny ízű falat.
Tudod-e szíveddel hallani az anyák sikolyát,
kik álomba ringatják gyermeküket azért,
hogy ne érezzék a naponta kínzó éhség
gyomorkorgó keservét,
mely csontokig marja a védtelen tudatot?
S tudod-e lelkeddel nézni azt a látványt,
mikor könnyezve fordítják el átvérző arcukat,
hogy senki meg ne lássa,
milyen gyötrő szenvedés az anya,
s az ölben tartott gyermekálmok
egy időben történő érfal
szakadása.

Majd, ha
vénráncokba bújik az éh-kín átka,
és könnyel tarolja a múlt nyomát,
vess egy pillantást nagyapádra,
kinek fogatlan szája torzítja halálba,
sötétre mázolt lelked fásult igazát.
S akkor talán megérted,
hogyha emberként éltél volna,
emberként tisztelnének itt
és odaát