Istenem, hányszor másztam fára,
arra a terebélyes vén cseresznyefára,
melynek minden ágán ott ült egy éneklő madárka.
Nagyapám oly sokszor veszekedett rám,
s olyankor mindig azt mondta drága nagyanyámnak,
- Te nem látod, hogy bolond ez a lány.
Ott ül egész nap a meg-meghajló ágon
és túl dalol füttyével minden sárgarigót,
mi nyarat üdvözít a kizöldült hajtáson.
Nagyanyám csak mosolygott-mosolygott
és szelíd hangon mondta,
te papa ez az unoka a te hangod harsogja,
hisz te voltál a legelső, ki példaként mutatta,
hogy mászik egy bátor gyerek
a legeslegmagasabb tetejű cseresznyefalombra,
hogy annak vidáman csilingelő boldog csicsergése, 
a legszótlanabb madarat is
nótára hangolja.