Mikor pipacsszirmot érlel a szép májusi nyár,
és virgonc széllel táncol a virágzó határ,
választok magamnak egy titkos fekhelyet,
amit egyedül, csak én, csak én ismerhetek.

 
Ott lefekszem a fűben, és arra gondolok,
ébren vagyok-e vagy éppen álmodok,
hisz minden lépésnyomom virágoktól ékes,
akárhová érek, akárhová nézek.

 
Ámulattal bámulom a csupa-csuda tájat,
s árván hullt könnyeimre rávetül a bánat,
mert új színt ragyog fel néhány  régi emlék,
mely köddé vált a múlttal, akárcsak az érzés.

 
Mégis-mégis boldog lesz minden pillanat,
ami szívemből s lelkemből ki és felszakadt,
mert az emléknek elég néhány gyengéd szó,
mit papírra vetett egy bohó álmodó.

http://www.youtube.com/watch?v=vnOmX34Aw7k&feature=player_embedded