Ha itt kell hagyjalak, hát nyárban menjek el,
mikor még hervadó álmom madárdalra kel,
mikor még langyeső permetezi a fűzfalombokat,
és pipacsmezőn érlelődnek a ringató szavak.

 
Ha el kell mennem tőled, hát ragyogjon a nap,
fényes úton haladjon minden gondolat,
amely díszformába keretezi lelkem szózatát,
s a gyöngyökként hulló könnyek garmadát.

 
Ha búcsút kell, hogy intsek, ne fájjon a tél,
ne dermessze fagyos létem jégcsók ajkú szél,  
csak nyári illat lengje körül fejfám szegletét,
csak nyári virág hullassa rám a szirmok tengerét.

 
Ha el kell hagynom téged, úgy ölelj majd át,
hogy soha ne feledjem tested vonzatát,
még akkor sem, ha ég a földdel összeütközik,
s ha én-mivoltom emlékét is rég elfeledik.

 
Ha messziről int kezem, úgy gondolj majd rám,
mint csillaghullásokra sok nyári éjszakán,
mint egyetlenegy kincsre, mely szíveden dereng,
addig, amíg értem lüktet odabenn a csend.