Este van mama,
fáradt szemem könnyes,
ajkam görbületén néhány sóhaj reszket,
mert mindenki elhagyott, aki szeretett,
aki ápolta, védte, érzékeny lelkemet.
Látod mama már senkim sem maradt,
mindenki elfutott, mindenki elszaladt
onnan, amerre én jártam,
ahová elvitt sárban járó lábam.
Pedig jó ember lettem mama,
hisz azon az úton haladok
amerre egykor halk nyomodat léptem,
amerre visszadobbant szívem
szíved közelében,
de nézd, nélküled mégis oly egyedül vagyok,
akár kietlen tájon a magányos
farkasok.