Én itt sírok, te ott,
mert a múlt, oly éket vágott közénk,
hogy a jelen elvérzett minden
megálmodott reményt.

 
Boldogtalan vagy, mert hiányzik
szívedből egy kiszakított darab,
ami a sors kíméletlenségétől
ízekre szakadt.
S én bárhogy próbálom egymáshoz illeszteni
azokat a széthullt részeket,
sehogy sem áll össze a régi alakzat,
az a nagy egész,
mely egykor átdobogta bennem
az érzésfalakat.

Kitörölni múltad már sohasem fogod,
így marad kettőnk között
ez a könnyes állapot,
mely roncsolja a lelket, fájdítja a szívet,
s kiöli belőlünk azt a sok-sok érzelmet,
ami az évek sokaságából
egy életre kitellett.

Kun Magdolna