Azt mondják, anyámat a szíve vitte el.
Az a szív, mely egykor értem lüktetett,
s értem fájt minden olyan percet,
amibe az élet belekönnyezett.

Azt mondják, jó gyermek vagyok,
olyan gyermek, ki sosem szégyellte
azt az érző lelket, mit Istentől kapott.

Azt mondják, az ő lelke is fényes csillag lett,
s fentről mosolyog rám minden éjszakán,
mikor felhőn szálló sóhajom az égre leheli,
az élet ajándéka te voltál anyám.

Ma már nem mesélnek anyámról ismerősei,
feledésbe merült tüneményes léte,
csak én vagyok még, én, ki minden egyes nap
visszahozza őt az élet mezsgyéjére.

Kun Magdolna