Túl vagyunk a vacak télen, és itt maradtam
a hátamra ragadt tavalyi porral. Nem
komálom az ilyen pihenést, ahol még
azt a kis pihe takarót is sajnálják a
magamfajta kertecskétől. Ki érti ezt?
Bezzeg nekik biztos volt meleg dunyhájuk...
Nem baj. A lényeg, hogy most már
egyre erősebben összekacsintunk
a napocskával. Ő nagyon jó. Szelíd
és nyájas, mint egy kezesbárány.
Szeretem őt... Csendben megsúgom nektek,
hogy a kerítésszomszéd még bele is
szerelmesedett. Mindegy. Azt hiszem
már túl van rajta, de a kivágott fák
még azóta is sírdogálnak, a helyükre
ültetett apró népség pedig még a
legkisebb kis szellő fél fogára sem elég...
A gyerekeim is jól átvészelték ezt
a paplan nélküli lehetetlen helyzetet,
pedig nem volt nekik könnyű, hiszen
a fránya népek ilyenkor nagyon élnek
a kéreg alatt. Már úgy elszemtelenedtek,
hogy fennhangon kacarásztak, amíg a
gazdácskám szét nem csapott közöttük
a nyesés utáni kaparással, meg azzal
a – pfuj - nagyon büdös műesővel...
Bizony! Nekem ám van gazdácskám.
Mindjárt több is. Pocak Gyuri -
ő a főnök – már nem nagyon mászik fára,
de alulról is tudja, melyik ágat hogyan kell
metszenie Nagytalpúnak. Ők az én
kedvenceim. Tudjátok, kifésülik a hajamból
a tavalyi leveleket, aztán csak akkor
égetik el, amikor megszáradt. Nem úgy,
mint a szomszédok, hogy a már nyers,
lucskos gazt is faggatni akarják azzal,
amit a gazdiék tűznek neveznek. Naná,
hogy nem lesz belőle csak az orrfacsaró
földi felhő, amitől még a jelölős macska is
odébbáll... Nagyon bírom őket. Ne adjátok
tovább, de ha újra születnék, akkor Fehérhaj
szeretnék lenni, és én lennék a főnök
felesége. Tudom, hogy nem lehet, de milyen
jó is lenne... Egy hete új ruhát kapott
Barackocskám. Nagyon jól áll neki.
Nem is csoda, hogy az összes zümmögi
körülötte legyeskedik, no, és persze
Szilvácska körül. Ők is az én büszkeségeim...
Ma nagy nap volt. Előkerültek a szerszámok.
Ez teljessé teszi nekem a tavaszt. Ma
elültette az embercsaládom a virágokat.
Ez nagyon jó. Ilyenkor minden porcikám
ujjong, hiszen rövidesen jön a pedikűr, és
megint fiatal leszek, gyönyörű ágyásokat
rajzolnak arcomra, apró magokat fésülnek
közé. Sokszor még a Hétvégilány is
idehaza van ez idő tájt. Ő hozza rám a
legeslegfinomabb műesőt. Ilyenkor
teljesen elérzékenyülök, mert rövidesen
virul minden kis testrészem, majd
apró hajtások kerülnek a dekoltázsomba,
hogy aztán az ékszerdoboz sok-sok
finomságot nyithasson az én kedvenceimnek.
Az én embercsaládomnak...
…Sötétedik. Alszom egyet. Jó éjt!