...Nagypénteki kávémon ezredévek habja. Kerül.
Forog, sereg kanalam kényén jár, édes
pillantásokat kanyarít a kesernyés valóba...
Kezemen sárguló fohász, elmém Horátius
ódáin kalimpál, s bár áruló szamárfülei
már megkoptak, mégis bölcseletre éhes
újra. Újra, meg újra... A fiú sorsa a ma,
s halála ezredévek hídja. Legyen bár fenn,
vagy a nincstelenség térdre kopott alján...
Eljött, de útja véget ért... Értem. Teérted...

Nap jön. Nap, nap után. Poroszkáló,
vagy szárnyló lesz? Megíratott! Talán!?
Századok, ezredek suttognak, beszélnek,
s elkopott, számtalan nappalok mesélnek.
De hallgatnak is, ha kéred...S az igazság?
Az nem halkul szégyenen, s ha kell,
csendben ordít, harsonáján nem fog az
átok. Akkor sem, ha keresztjét viszi
a görnyedő háton... Ránk nő a kereszt.
Mindünkre. A saját stációnk és Golgotánk...
De... De van példa, melyet sosem késő
kapnunk, s adnunk, ha adhatunk...
A reggeli kávém, a déli leves is múlt már,
s habja, gyöngye sem volt hiábavaló. Tán!?

Sötét az est. Gyászt öltött. Ma is. Hisz ma is
van ecet a víz helyén, s sokszor a
felhőtlen öröm helyén is fanyar a kehely.
… Bizony. A megbocsátás útja sem
egyirányú, melyben sorjáz a bűn, s mellette
megannyi malaszt. Vajon, magunk is
bírjuk a megbocsátás kegyét?... Az útnak
vége jár egyszer. Minden út elfogy,
s mielőtt azt hihetnénk mégsem... Jön
a felismerés, hogy magunk fogyunk el...

Nap jön. Nap, nap után. Poroszkáló,
vagy szárnyló lesz? Megíratott! Talán!?
...Illatos ágyon álmodni. Hú! Nagyon jó.