Ködös reggelt görnyed hátamon az ősz, s kósza levél
billen még utolsót az ágon. Csendes ma a hajnal.
Tegnapi, elfekvő könnycseppjét keni ablakomra,
s míg megspórolja a reggeli madárdalt,
bő lére engedi gondjaimat...
Vajon én lennék ott - a mese szélére jegyzetelt
megjegyzés - az ablakon túl? Talán ily csorba tükör
röhögne vissza tetteimre, mint alaktalan gyom?
Sajog lelkem, és könnytelen zokog tollam,
apró maszatokat szül a sárba...
Szürke fátylán ébred a ma. A széttúrt aszfalt lucskos,
a hajnali záport issza, s csapzott korcs oltja szomját
az alkalmi pocsolya vizén. Gazdátlanságot fúj
bundájába a hideg szeptemberi szél,
s rossz lábán meg-megbillen az utca...
Magam sem tudom, miként lettek azok a jegyzetek
oly rövidek, vagy az is lehet, hogy éppen hosszabbak
a kelleténél? Keskeny-e a mezsgye, vagy csak az én
képzetem inog a határtalan mezőn,
s az illatok elhaltak már régen?

Zagyvaróna, 2007. szeptember 27.