Egyszer volt - talán -
s lehet, hogy igaz volt,
mikor még az alany járt
a magyar mondatok élén,
majd az állítmány jött
a sorban - a tárgy elé furakodott -
miként a jelző is a szó előtt jelölt,
nem, mint a gazdátlan eb.

na ne izéjj má vazeg
he tod miko maj ha fagy
oszt az agyunk lesz maj nagy
és akko táccsad a szájadat
miko beverem a pofádat
na érted má csórikám

Egyszer volt - talán -
azt mondják igaz volt,
hogy akkor még értette is
a magyar a magyart,
legalább önön magát értőn
olvasott a gazdag és a szegény,
de akkor még nem is az volt az okos,
ki hangosabban ordított.

rúgj má bele mé nyüszög
mer olyantot mok mingyá
no eriggy má haggyá má
vetted hogy má élbő rímelek
osztan nem is verset mímelek
no ezt kapd ki epukám

Aztán majd - netán
eljön a Kánaán -
az anyja sem érti már a szót,
s a szó sem az anyját, mikor
Gizike helyett gőzeke kuporog
a fal mellett, s falni azt kap,
mi a vályúban maradt,
miben a légy is örömmel matat.