:
2010
vonaglik a kertünk
- tán utolsót -
a húsevő virágok
ellepik már a kifutót
szánalmas a küzdelem
s már szürcsölik egymást
míg a nagy hal ismét
jön - segít /naná/ -
és arcunkba vág
néhány szem borsót
újabb kertkaput ígér
- fenébe veled nyikorgás -
ám mögötte virágevőket
áld a hús
hogy legyen újra - elég -
húsevő virág
***
Rügyeznek a fák /jajukra hű szolgájuk én vagyok/.
Pirospozsgás az ébredés /túl a hatvanon ez is elég/,
a tavasz torkán meglazul a sál /s már a tél sem fáj/.
Lám, míg újra szövetségre lépünk /bizony: közös a létünk/,
a nárcisz a békébe dugja kis fejét /ó, de szép/,
és mikor felröppen egy veréb /helyére került egy cserép/.
***
tízig számoltam
ma is
és azt álmodtam
hogy sok-sok kéz
gyomlál milliónyi gazt
hogy ezer meg ezer
kebel melenget egy kis zugot
hogy annál is több
lélek lehel imát
oda
ahol a kert és a virág is megél
Zagyvaróna, 2010. március
(160 szó a szövegben) (994 olvasás)
