:
ma késtem
Uram, kezembe nyomtad a sok betűt,
papírlapot terítve alá - simát -,
míg lelkemet degeszre tömte
már a tavasz, csak a toll poroszkált.
eltört reggeli sóhajok közt sétálok elém pázsitját
méri az áprilisi nyár s virágot fésül a pár éve
ültetett kis fácskáim hajába - ma késtem - a harangszó
nem szorítja lelkemhez a tegnap fájdalmát de megkísért
a tudat hogy volt tegnap és volt tegnapelőtt mi szerteszórt
néhány virágszirmot – ma elkéstem – a kelő nap sugarát
már csak a gerlepár turbékolása idézi pedig kell
bizony kell a hajnal hogy tudjam lépteim alá porzik még
az út néhány apró reményt – az ember egyre csak azt érzi:
lekésett valamit /vagy lekésett valamiről/ – hiszen még
oly temérdek a tennivaló hogy majd büszkén köphessem a
halál arcába: nem volt hiábavaló s marad belőlem
mi talán tovább él és ölelés nélkül vigyázza karom
a rászorulót s szóm talán megőrzi mit a múlt összegyűrt
Fehéren is rikít a papír, de sír,
ha tollad árkot ás bele – vers helyett –,
s zokog, ha úgy hagyod ledéren,
mert a kegyelmet is elfeledted.
Zagyvaróna 2012. április
(186 szó a szövegben) (960 olvasás)
