Elszakadás

Zagyvaróna, 2013 január

A törött tányért – néha –
össze kell söpörni,
hiszen a húr szakadhat,
ezért szokott csörömpölni.

… Ma kikiáltottam – hosszú ideje tervezem –, hogy elszakadok.
Nincs más lehetőségem: Elszakadok magamtól is. Kikiáltom
önmagam elszakadását... Nem kergültem meg, ezt hagyom másoknak,
csak... „Bartók Béla szlovák népzenekutató” – olvasom a cikket,
és lepetézek. Valaki nagyon meghülyült – nincs kétség. Hivatal-
szerűen... Ugye? Mondtam én: nincs más lehetőség: azonnal el kell
szakadni. Bár az is lehet, hogy meg kell szakadni a röhögéstől...
Tudod, az a baj, hogy van agyament, aki ezt komolyan gondolja:
Egy rangos világeseményen – mindenki ott van aki csak számít
a hatalmas nemzetségben, és zárójelben mi csapatvezetők,
edzők is – bejelentik a protokoll végén, hogy szabad a kaja,
míg közben a szlovák népi banda szlovák népdalokat ad elő.
Brrruhaha!... „Akácos út...” hallatszott néhány taktus után, igazi
magyaros hangerővel egy szomszéd ország asztalától, majd tovább,
a holland asztaltól, persze a mi asztalunk járt elől, de hangzott
a bírói asztal is. Valami nem volt rendben, mert a leg-asztal
környékén sugdolóztak. A banda kapcsolt. Váltott: ”Kék nefelejcs, kék...”
Persze ők szlovákul próbálkoztak – népviseletük mögé bújva,
de hangosítás ide, hangosítás oda – nem érvényesültek
az igazság hangerejével szemben... Tán a negyedik nótáig
nem akart jönni az a szlovák népzene. Akkor közelített ránk,
egy nyakkendős fésült, s egy bírókolléga tolmácsolása mellett
kérdezte, hogy mi honnét ismerjük a dalokat? No lám... Mi kértük,
segítsenek a szlovák asztalnak, és játszanak saját népzenét...
Sikerült. Sokadikra, de sikerült... Megrettentem, akkor... Nagyon,
s most megint levegő után kapkodom: lehet, hogy tényleg el kell majd
szakadnom? Önmagamtól is? Hiszen oly sokszor vezet utam arra,
hogy néha már nem tudom merre is van az arra? Ha nem vigyáz az
ember - Madách szülőházánál bejelentik: Ladislav Feledi
epigrammája következik:

Madách Imre (1823-1864)

Bár, Lucifernek háza a végtelen, álma nem édes,
mert biz' a jó kardot ránt, s odavág – szaporán...
Lám – ez sorsunk – most itt állok a sírod előtt én,
csendben iramlik a hajnal Sztregován s a fohász...

Tudd hát! Egyszer bölcs leszel ember, s a lant, a virág hív,
úszni, ha tudsz – a faeszterga sem oly tudomány,
mit nem tudna a próbajogász – ha nehéz is a légzés –
könnyen eredhet a szó, s emleget ám a világ.

Alsósztregova, 2008. október