:
Az ormótlan szék
Eldőlt. Lesz reggel.
Még nem látom, de lesz...
Lesz. Hallom.
Igen hallom: a csutorám - majdnem
tökéletesen adja az oxigént, és az esti nővér
biztatását:
Fog ez menni, fog ez menni...
A fejem és a szemem még mozog - felvitte az
Isten dolgukat, no és szívem is dobog.
Hallom, és
látom a zöld villanásokat.
"Meglátja ügyes búvár lesz
magából Lacobá, és együtt megyünk a tengerre!"
...Tenger. Hajaj!
Még az eszméleten, randa széket
sem tudom megülni...
Be is ígértem neki, hogy megírom
őfelsége lehetetlenség,
ha egyszer megmozdul a kezem.
Meg fog mozdulni. Meg kell mozdulnia. Tudom,
hiszen minden gondolatom a kint, és
a tovább körül kering.
Bizony. Van még amiért, lenne még befejezetlen
mondat, és az "Ezt is megcsináltam hiba-lista
is hosszas.”
Tisztán hallom - az utca már indulásra kész
A török nővér egy körömnyi tusfürdőt áztat
a vizembe. Hajnalban jön, kendője feszesre kötött.
Csak hajnalban dolgozik, hiszen a tincseit
a chemo megette. (Nekem is)
Keze puha, mint édesanyámé, és úgy megforgat,
hogy ihaj...
Elfáradtam. Szunyálok.
Most jobban megy, mint éjjel, pedig
már láttam is, hogy lesz reggel...
Budapest, 2010.
(181 szó a szövegben) (301 olvasás)
