Szeretlek nyár!

Forró aszfaltra hajtja haldokló fejét,
félbetört szárát tán egy labda találta el,
körötte kamasz fiúk fociztak nemrég,
– pitypangernyői már sosem szállnak fel.

Szemben egy asszony verejtékben úszik,
kövér cseppek gördülnek gyűrött homlokán,
vöröslő arccal, szégyenlősen bújik,
falak tövében tán árnyékot talál.

Kihalt az utca, üres parkolók
nyújtóznak lustán, a tűző napon,
járda réseiből fakó vadvirágok
kókadva tűnődnek a holnapon.

Lehúzott redőnyök, bezárt ablakok,
vastag függönyök védői a háznak,
hogy hűs szobába lépjen az ott lakó,
ki lassan feledi, milyen is, ha fázhat.

Szeretlek nyár! Perzselő forróságodat!
Vágyam, hogy örökké velem maradjál!
Izzítsd fel testemet, lelkem melegítsd,
ontsd reám tüzedet, tőlem ne sajnáld!

2012. június-július