Egyéjszakás?

A nő kis félmosollyal szemlélte a félhomályból a vidám társaságot. Ebben a mosolyban volt egy kis gúny, egy kis megvetés és egy kis sajnálat. Íme a cég elitje! Elegáns öltönyökhöz társuló pökhendi arcok, és olyan részegek, mint a disznók! Éjféltájt járt az idő, túl a többfogásos vacsorán, majd leöblítendő azt, folyt a pezsgő, a pálinka, koktélok a hölgyeknek. Azon a ponton tartott a társaság, ahol már elszabadulnak az indulatok, mikor a józan észt legyőzte valamiféle rózsaszín köd. Tán csak én vagyok itt az egyedüli józan – gondolta jókedvűen. Bár túl sok oka nem volt a vidámságra, hisz férje, aki elcipelte erre a céges bulira, már az első tíz percben magára hagyta egy számára teljesen idegen társaságban. Kollégákat és kolléganőket szórakoztatott az asztal másik végén. Nem volt éppen elveszett nő, de a mellette ülő srác eszmefuttatása a legújabb dokumentumkezelő szoftverekről nem igazán kötötte le. Egy idő után kedves mosollyal, és finom kifogással otthagyta, és behúzódott a terem egy homályos sarkába, onnan figyelte az eseményeket. Szerette nézni az emberek reakcióit, a viselkedésüket. A férje már többet ivott a kelleténél, nem volt nagy ívó, így hamar megártott neki az alkohol. Most éppen térdét csapkodva harsányan nevetett – feltehetően egy saját viccén - két „hölgy” között ülve. Természetesen a kolleginák ámulattal itták a szavait, részeg, rekedtes nevetésük elkedvetlenítette a nőt. Nem volt féltékeny, a házasságuk tulajdonképpen már csak papíron volt az. Mély sóhajjal elindult a kijárat felé, elsétált a férje mögött, aki észre sem vette, legújabb egetverően érdekes sztorija mesélése közben. Megint elmosolyodott. Milyen ismerős szitu! Megszoktam már, de nem volt könnyű elfogadnom. Mindig magamra hagyott… No, jó szórakozást drágám! - és már kinn is volt a bejárat előtt. Az erdő közepén állt a luxus panzió, így kilépve megcsapta a langyos éjszakai természet illata. Mélyen beszívta, sétált egy kört, a fölé boruló, óriási csillagos égben gyönyörködve. Nem volt kedve még lefeküdni, de visszamenni a részeg, önkontrollját vesztett társaságba sem. Feltűnt neki, hogy a wellness részleg még ki van világítva. Miért is ne? Egy jó meleg vizű jakuzzi… Ha már itt van, kihasználja. Felszaladt a szobájukba, belebújt a bikinijébe, köntös, és irány a Wellnes!
Persze itt is minden tökéletes volt: rejtett lámpák világítottak, gyenge fényük lággyá, hangulatossá varázsolta, a párás helyiséget. Elindult a jakuzzi felé, és legnagyobb meglepetésére egy alakot pillantott meg a kör alakú medencében. Egy férfit. Egy pillanatra megtorpant, majd határozott léptekkel folytatta útját. Kecsesen kibújt a köntösből és könnyed léptekkel a lépcsőhöz sétált.
– Jó estét! – köszönt oda a férfinak, aki meglepetten, érdeklődve nézte őt.
–Úgy látom, nem vagyok egyedül abban, hogy nem bírom a lerészegedett társaságot! – mosolygott a nőre. – Önnek is jó estét! Foglaljon helyet mellettem!
A nő elmosolyodott, és leereszkedett a férfi mellé, kinyújtózkodott, fejét a párkányra hajtotta.
– Jajj de finom… – suttogta csak úgy magának, ahogy a meleg, zubogó víz masszírozni kezdte testét. Lehunyta a szemét, és a mai nap folyamán először érezte lazának, boldognak magát. Mellette a férfi jelenléte nyugtatóan hatott rá. Nem szóltak egymáshoz jó ideig, de valami láthatatlan vibrálás indult meg a két ember között. A nő érezte, hogy a férfi a testét nézi, és ez felizgatta. Csodálkozva vette tudomásul a tényt, rég nem érezte ezt az érzést. Kívánta, hogy a férfi megérintse.
– András vagyok – szólalt meg végül a mellette ülő. Ő is érezte a vibrálást, és mivel a nő hunyt szemmel élvezte a vizet, feltűnés nélkül nézegethette a testét. Negyvenes, gyönyörű, érett nő. Vékony, szinte fiús a csípője, hosszú, formás lábak, no, egy kis párnácska a hasán, kicsi kerek mellek. Az arca egyszerre tűnt naivnak, és határozottnak. Mindenesetre volt benne valami kislányos. Érezte, hogy kezd szűk lenni a fürdőnadrágja. A nő megmozdult, nyújtózkodott, és véletlenül - vagy nem? – combja súrolta a férfiét.
– Daniela – csak ennyit mondott és kezet nyújtott.
– Szép név… Akárcsak ön.
A két kéz egymásba fonódott, áramütésként érve mindkét embert. A nő gyorsan visszakapta a kezét.
– Ne féljen tőlem, nem fogom megerőszakolni.
A nő felnevetett, és gyorsan témát váltott.
– Tegeződjünk András! Úgyis én vagyok az idősebb! Te is a cégnél dolgozol?
– Nem hiszem, hogy te vagy az időseb!
– De, de, egészen biztosan!
A nő jól szemügyre vette a férfi arcát. Fiatalabbnak saccolta, nem sokkal, de nála fiatalabbnak. Markáns, mégis lágy vonásokat vélt felfedezni a félhomályban, és vakító kék szemeket. Neki tetsző látvány volt.
– Szóval mennyi? Megmondod?
– Nem titok. 46.
A nő nevetett.
– Nekem lett igazam! Két évvel megelőztelek a világrajövetellel!
Mindketten nevettek, visszhangzott a kihalt részlegben gondtalan nevetésük.
– A másik kérdésedre a válaszom: igen, ennél a cégnél dolgozom, szoftverfejlesztő vagyok. Izgalmas meló.
– Ó, ne, el ne kezdj róla mesélni! – mosolygott rá a nő.
– Eszemben sincs! Egy ilyen kedves hölgy mellett szoftverekről beszélni!
Daniela hálásan felsóhajtott, belebújt a vízbe nyakig. András követte. Egymással szemben guggoltak, a víz összefröcskölte arcukat, hajukat, vibráltak a fények és a levegő közöttük. A nő elkábult, érezte, örülten kívánja, hogy a férfi hozzáérjen. Csodálkozott magán, régóta nem érezte ezt az érzést, soha nem voltak kalandjai, egyéjszakás pedig pláne nem. Szaporán lélegzett, észrevette, András is. „Azt sem tudom, ki ez a nő. Lehet valami fejes felesége, és az állásommal játszom, de megőrülök, ha nem ölelhetem át! Nem ismerek magamra! Csak félórája ismerem!” – cikáztak a férfi agyában is a gondolatok.
Egyszerre mozdultak egymás felé. András a nő vállára tette a kezét, Daniela a férfi derekára. Felálltak. A bikini felső alá bekúszó ujjak gyengéden megmarkolták a kis mellet, majd a mellbimbót kezdték dörzsölgetni. Daniellából mély sóhaj szakadt fel, visszarogyott a vízbe. Keze rátalált András férfiasságára, szinte megijedt, hogy ilyet tesz, de már nem volt visszaút.
– Férjed? – kérdezte András.
– Hajnalig nem kerül elő. És engem sem fog keresni… – suttogta Daniela gyenge hangon.
– Feljössz hozzám? Nincs hálótársam.
– Menjünk!
Tettük abszurditásán csodálkozva, vágytól felhevülten kapták magukra a köntösüket, és indultak a szoba felé. Csak nehogy most jöjjön erre valaki! – villant át a nő agyán, éppen mikor András a folyosó közepén erősen átölelte és vadul megcsókolta. Daniela minden zavaró gondolata megszűnt, a teste lángolt, csókolta, harapta, a férfi ajkait.
– Ó de türelmetlen valaki – kuncogott András. – Mindjárt ott vagyunk, és a mennyországba repítelek Daniela! És én veled repülök!
Valóban két ajtóval odébb nyikordult a kulcs a zárban, és benn voltak a fertőtlenítő szagú, szépen berendezett szobában. Hamarosan ott feküdtek egymás mellett a dupla ágyon, félig vizesen, kissé lenyugodva.
– András, én még sosem adtam be ilyen könnyen a derekam – kapta a szája elé a kezét a nő, hisz még mindig meg volt döbbenve tettén.
– Ha érdekel, én sem feküdtem le még soha félóra ismeretség után egy nővel sem – mosolygott rá szelíden a férfi.
– Akkor jó… Nem vetsz meg?
– Buta vagy! Elég a fecsegésből! – András nézte a takaró tetején elnyúló női testet.
– Királynői!
– Még soha, senki ne nevezett a királynőinek! De elárulom neked András, mindig az volt a vágyam, hogy valakinek a királynője lehessek.
– Itt van az a valaki.
András keze gyengéd útra indult a nő testén. Bejárta minden kis zugát, néhol elidőzött, játszadozott, bebújt, kibújt, majd a szája is beszállt a játékba. A nő csak hagyta, élvezte, végül már szinte könyörgött a beteljesülésért.
A férfi is majd megőrült a vágytól, hogy benn érezhesse magát a nedves, puha barlangban, de végsőkig csigázta a nő érzékeit, azután hatolt csak bele. Álomszerű volt minden… A tomboló vágy, a lüktető testek, a veríték, a sikoly, a sötétség leple alatt utat törő, mindent elsöprő kéj.
– Még, még, még!
– Jó, jó, jó!
– Megint kemény? Ohhhh…
– Nem fáj?
– Nem! Még!
Daniela nem emlékezett mikor, hogyan aludtak el összeizzadva, egymás karjaiban. András három órakor gyengéd csókokkal ébresztgette.
–  Szépséges, jóságos királynőm!
–  Hercegem… – mosolygott félálomban, csukott szemmel.
–  Vissza kell menned a szobádba… Már szálingóznak a kollégák a tivornyából.
–  És ha maradok?  – nézett rá dacosan a nő.
–  Minden vágyam ez – sóhajtott András. – De tudod, hogy nem tehetjük meg. A Te érdekedben.
Daniela szédült, ahogy felállt, lábai alig bírták el. Arcáról mégsem tűnt el egy percre sem az üdvözült mosoly. András is megszédült, remegett a keze, amint a nőt segítette öltözni.
Az ajtóban szorosan, hosszan ölelték egymást. 
– Nincsenek szavaim… De azt hiszem nem is kellenek, tudom, azt érzed, amit én – suttogta a nő
– Daniela… Maradj velem! Szökjünk meg! Hagyjuk itt ezt a nyavalyás, elfajzott világot! Tudom, boldogok lennénk! 
–  Nem… nem is tudom hogyan juthatott eszembe ez az elvetemült ötlet – suttogta értetlenül maga elé bámulva András.
Daniela végigsimított a férfi szenvedő arcán, és kinyitotta az ajtót. Kikémlelt a folyosóra: üres volt.
– Reggelinél találkozunk! - mosolygott pajkosan a férfira. – Aludj jól!
András lehajtotta a fejét, vállai előrebuktak.
– Rendben kincsem! Királynőm! Álmodj rólam! Rólunk!
– Ezentúl minden éjjel, minden álmom te leszel hercegem! Szia, reggelig! – mosolygott a férfira és halkan becsukta maga mögött az ajtót.

(Folyt. köv. ?)

2014. nyár