Nyári szonett 

Nyaram, ne fuss előlem! Itt szaladj 
hol én is élek, és remélek új 
csodát a sárga napsugár alatt, 
s hol arcomat simítja szél, ha fúj. 

Hegyekre néz - bezár szobám. Az út 
előtt falakba ütközőm. Akard 
ma lélek űzni mind, mi fáj, mi rút, 
s vidám, szabad mosolyt belül fakassz! 

Csak akkor éli újra át nyarát 
- akit homály fedett a fény helyett- , 
ha önmagába nézve újra lát, 

baját felejtve új jövőt teremt 
- akár a nyár, a várva várt barát - 
s az ég felé nevetve int igent.