:
Tiszta torokból egy utolsót kiáltok,
hát rázzanak, szaggassanak a szavak:
polgárt, vándort, költőt, vagy diákot,
ki fejvesztve már önnön húsába harap
– egyetlen igaz szó után keresve!
”Szeress! Minden más hazug, csupán a vér…
ajkunk legalább atomjainkat szeresse!”
Mert szűkül köröttünk a tompa tér,
és az elmúlás flegmán képünkbe kacag,
lassan szólni is elkopnak mondataink,
és nem lesznek többé hangzatos szavak,
csak a ricsaj, a zaj, mely érzéseinkre rálegyint!
És tort ül majd fölöttünk a lelki-semmittevés,
amin már nem segítenek a gyógyszerek,
hiszen régen kihűlt ajkainkra mind kevés,
mikor már nem tévednek egymásra gyöngy-szemek!
Hát tiszta torokból egy utolsót kiáltok,
s mindezt csendben teszem, míg lehet,
hogy a zörgő csontú zsongó némaságot
kicselezve, kitöltsem a hiányokon tátongó sebet…
(99 szó a szövegben) (934 olvasás)