:
Fojtva fonja át...
Fojtva fonja át a csend a fákat,
dermedten áll a karcsú nyírfasor,
dércsipkébe öltöztek az ágak,
a hajnal mégis lomha, búskomor,
ködruhában fullad meg a város,
és mocskos szürkén lapít fenn az ég,
a plexifal sem szűz-jégvirágos,
az arcomon a hideg keze tép,
deres homály rázza fel az álmot,
egy jeges magány húz a parkon át,
roppan egy ág, ledob egy faháncsot,
a reccsenése dérhúsokba vág,
földre hullva szétporlad szerényen,
mint bepiszkított, összetört csoda,
nagyot kondul lassú szívverésem,
valami tisztaság veszett oda…
2013. január 2.
(82 szó a szövegben) (922 olvasás)