Félálomban…

Néha félálomban még arra gondolok,
hogy úgy ébredek egyszer, mint a boldogok,
de most hosszú csendben hallgatnak a fák,
talán ők is épp azt és épp úgy álmodják,

s míg a hajnal pírja belepi az ágyat,
belerezdítenek minden száraz ágat,
s hol egy kóbor szívkép vágyakat ölel,
a kelő napsugár pirulva bújik el,

lassan eltaposva az álmok otthonát,
maga mögé gyűri a szomjas éjszakát.
Aztán a pillanat szerényen elfakul,
mégis visszavillan, és marad makacsul,

mert úgy volna szép ringva, mint két falevél,
mit egymáshoz sodort egy áldott őszi szél,
sosem félve attól, hogy egyszer elmegyek…
Igen, így akarom. - De látod, ébredek.

2013. március 13.