Kiállsz-e értünk…

Ó, mondd, ember, te, ki ott a „magasban” dolgozol,
íróasztalon akta had, s törvényeket hozol,
vajh’ látod-e a munkást is, ki béréért szakad,
s egy év alatt annyit se kap, mint más egy hó’ alatt,

esőben ázik, marja Nap, csípi bőrét a fagy,
súlyokba görnyed rongy derék, és fájós láb dagad,
látod-e az öreget is, ki lassan meggebed,
pihenne, de nem lehet, tán nem érdemeli meg…

És látod-e a fiatalt feladni terveit,
álmodik otthont, gyermeket, de sajnos nem telik,
s azt, ki segélyből tündököl, mert neki jár a pénz,
dolgozni pedig… Ennyiért? - Ugyan, hisz az nehéz.

S ha építed az országot, vajon kinek teszed,
nekem-e, s a szegényeknek, vagy másoknak veszed?
Csillog az új templomtorony, lépcsőjén ott a kín,
anya törölné könnyeit, belül zokogva sír,

és ott a sok föld parlagon, ahol csak nő a gaz,
ki vásárolta gazdagon, most haszonnal vajaz.
És látod-e a gyermeket, ki sóvárogva néz,
bizony neki is kellene a hús, csoki s a méz,

és érted-e a táj szavát, hallod-e mit üzen,
mert itt talált e nép hazát, és ősünk itt pihen,
s hagyod-e, hogy a szívedet egy érzés járja át,
félrelökve az érdeket, s mit idegen kiált,

tudod-e, hogy egy tollvonás az mély húsokba vág,
s hagyod-e élni nemzeted, hogy ne halld jajszavát, 
őrzöd-e úgy, mint kincsedet, e nép értékeit,
kiállsz-e értünk bárkivel? Ó, mondd, e földön, itt…

2013. május 19.