Pengeélű csendből…

Milyen jó lenne, újra, újra élni,
sokszor megtépázott silány év után,
kidobni bátran, s másikra cserélni
a réges-rég kinőtt rongyélet ruhám,

csak néhány gyöngyöt menteni meg róla,
s a fakó gombot szemétbe dobni mind,
zipzárak, zsebek szertefoszlott csókja
nem több, mint játék volt… Odaadni. Vidd!

És azt a sok-sok összeázott percet,
sárba tiport fészket, beszántott utat,
s keresni egyet, mely előre kerget,
ahol a szélkakas jó irányt mutat,

majd új erővel nekivágni újra,
pengeélű csendből kitörve, sután,
hétköznapi lét ünneplőbe bújva,
az lenne valami… Az lesz jó. Az ám!

2013. október 7.