Nagy Ilona: Más tintákról…

Ma megint leszakadt az ég
- nem is tudom, tán jólesett -,
kiélte féktelen dühét,
s szurokfelhőket kergetett,

komor színekkel csapkodott,
szemembe karcolt élesen,
tudtam, csak jelez, hagyjam ott,
de elsiklott a félelem,

s néztem, hogy miként nyúlik át
szökő fényként a fák között,
sávot rajzolt, ívgyöngy ruhát
és topázszínbe öltözött.

Kezem kinyúlt, hogy megfogom,
de görcsberándult hirtelen,
szírén hang volt (úgy gondolom)
vagy tán valami intelem,

ne hidd, ez csak egy kósza jel…
Láttam, ahogyan változik,
s hagytam, hogy szél sodorja el,
hisz más tintákról álmodik…