Tollam ér el így, a jambusok szerint,
itt maradt az arcod egy kopott fotón,
nézhetem, felénekelve álmodón,
csendülőn, mihelyt a képzelet beint.

Dúdolom kiengedett, mosott hajad,
zöldbe játszi, barnapöttyös íriszed,
tarka csokrodat, csodás ruhád veszed,
s röpke jó időnk veled, s neked kacag.

Szerzetes vagyok, s te benned él hitem!
Nincs a fundamentalista stílusán
változás, pedig tudod te jól milyen

bármikor, ha egyszerű az indulás...
és nehéz leállni, oly nehéz, hiszen:
balga szív dobog megint a ritmusán.