Túl a városon, mogorva szűzhavon,
lépteim nyomát: temetni kész a szél.
Holdfehér a táj, pedig sötét az ég,
fák halála száll a szürke ködszagon.

Ballagok, ki semmit és sokat tanult,
vár a messzi, bár a tél belém harap,
lassulón, hisz elveszett a zord harag,
jelzi tán, hogy árva földemen: van út.

Mert a hó felett egy éjjel itt kering,
úgy, ahogy nem ért el annyi év után.
Persze ez maradt, sután az ész legyint,

csak neked zenél a vers ilyen bután,
tollam ér el így a jambusok szerint,
balga szív dobog megint a ritmusán...