Jöjj te lány, a tél fölött,
jégcsapokra cseppet írj!
Lékbe zárt idők között,
hajnalokra újra pírt!

Őszi ködbe vont vizén,
száz vihart eveztem át,
élve benned élt hitén,
hogy nevetsz, nevetsz ma rám!

Messzi földön otthonom,
mégis azt hozám eléd,
ott a zöld, s a kék lobog
sárga szirtfüvek fején.

Erdein, ha vadra vársz,
büszke szarvasokra lelsz,
s hanga rétjein, ha jársz,
drága nyájakat terelsz.

Táncaink megismered,
kőkörök csodás tövén,
szó is ismerős lehet,
dús Briton szelíd ölén.

Jöjj tehát a tél fölött,
jégcsapokra cseppet írj!
Lékbe zárt idők között,
hajnalokra újra pírt!