(A germán dalnok éneke)


Az álmaimba bújt a jóslat,
hogy istenem jutalmaz engem,
s belém regélte mind a szókat,
hogy életem csodát keressen.

Magasra nézz! Odin felé, még!
A bárdok és a harcosok rég
urukra így emelnek egyként
kupát!
Köszöntik a szó urát!

Világ határa volt a portyám,
hová a nap se ér, odáig,
mi' messzi északon bolyongván,
kutatva kincs után sokáig.

Magasra nézz! Odin felé, még!
A bárdok és a harcosok rég
urukra így emelnek egyként
kupát!
Köszöntik a fény urát!

De nem találtam én az úton
meg azt a szikra fényt, mi bűvölt,
talán e helyt beér a jussom,
nemes vetélkedőn, ha küzdök!

Magasra nézz! Odin felé, még!
A bárdok és a harcosok rég
urukra így emelnek egyként
kupát!
Köszöntik a harc urát!

Te szép leány, te légy a nagy kincs!
Miénk a tűz, s ha majd bevégzem,
fiúnk szemében égjen úgy, mint
a harcos istenek szemében!