Szavára szólt a láng, tekintetén a vágy,
hiszen ma indulásra kész! Övé a kéz,
kitűzve már az égi cél, s ha arra tér,
- nyugat felé talán - kivárja majd a lány.

Hajózni kell... kanyart kanyarra húz a sors.
Vagy ő szerethetett, vagy őt szerette más,
s elég kevés időt kapott a messzi társ,
derűs nyaruk lehűlt, s a dráma vége gyors.

A bárka nem repíti már, kikötve rég.
A férfi néz, s a part szokott kövére ül,
hajára bús szonettet ír az esti szél,

megint eső szitál, akár a tört ezüst,
kezével óvja csikkje árva kis tüzét,
szemébe' víz, a szája széle görbe füst.