Szívem, látod-e még? Ha levél se maradt a kopasz fán,
kóbor a Nap tüze, bíborban fut a kék magasán, s lám,
ébred a dér tavaszunk mohadús, párnányi világán.

Szívem, hallod a csendet? A csend, ami tudja a rendet.
Nem fütyörész a madár oda színéről kicsi tercet,
húr zizeg így feszesen, némán, bele senkise penget.

Szívem, elég ez a fény? Álomba merült az a szépség,
hol puha gyolcstakaró volt csak neked és nekem itt még
minden jó idején: a szabadba vesző gyönyörű ég.

Szívem, látod-e? Sárga levél se maradt a kopasz fán,
múlik a nap tüze, nem jön már sose vissza talán, ám:
délfele tűnt nyarat álmodik és még zöld a borostyán.