:
Bűverővel átigézi verseim,
s tán lerontja ezt a rég lezárt reteszt,
hátha engedélyt kapok, simán ereszt
végzetem, s komor pokolra nem repít.
Szédülök belé, miként piros levél
átkering az őszi fénykorong alatt,
hogy mutassa meg nekünk a múlt tavaszt,
percre csak, kivillanón, amíg leér.
Percre csak... De végtelen! Miénk a perc!
Szárnyra kaphatok megint a ritmusán,
és az Istenek, ma végre vesztenek!
Vérem így kifolyni kész a múlt dalán,
két világ között nekünk zenél a vers,
Kedvesem! Találkozunk megint talán!
(123 szó a szövegben) (938 olvasás)