A hó előtt sunyít az őszi szél,
kemény a téli úr, fagyos kezén
fehér bütyök, hajába fonva dér,
levél, s gyümölcs: előtte földre tér.

Sötét rigó mereng, de nem fütyül.
Magamba zár a táj, alig vagy itt...,
kutatva és zörögve jársz, amíg
a versem és a csend az ágra ül.

Te bejglihez szeded, mi szemre szép,
s nem is figyelsz, pedig van egy titok,
hogy íze csontburokba rejtve él.

Amíg lehet, ma válogasd a jót,
rigóknak és nekem maradt elég:
sok őszi szél,...s az elgurult diók.