Nem hívtalak és ne susogj, ha szerettek!

Nem kapsz menedéket, időt, se hitet,

kihajtom a szíved, az éjjeli csendet,

sétálni vigyen ki a téli hideg!
 

-kőhajításnyira innen,

itt a közelben...-

Csak most ilyen. Egyszer az évbe’ kibírom.

Rég nem visz az út oda, én: maradok!

Hiába vagy itt, sikolyodra se írom,

versem sora mind, amit én akarok!
 

-kőhajításnyira innen,

vár ölelésem.-

Felhőben az új telihold kel előtted,

s bíborba borít, de mit is tehetek?

Hiszen maradék eszem egyre üvölthet:

már megfogom égve a jégkezedet.
 

-kőhajításnyira innen,

mélyen a vízben...-

Mert ködre szitáz a decemberi égbolt,

tört nádakat ingat a vaksi tavon,

virágzik a zúzmara ott, hol a vér volt,

emléked ezüstje kísért a havon.
 

-kőhajításnyira innen,

vége, szerelmem.-