Lecsapott a zöld nyolcas a zöld hetesre, bukott az ulti!
Pistabá falfehéren köszörülgette a torkát, aztán csak annyit nyögött ki: - Azok a rohadt szúnyogok!
A kocsmai ulticsapat tagjai értetlenül néztek rá. Nem csak azért, mert nem jellemző az öregre, hogy bebukjon egy ötlapost, hanem a megjegyzés miatt. Az öreg Grubemájer kocsmájában nem nagyon volt se légy, se szúnyog. Meg is kérdezte az egyik:
- Ezt hogy érted?
- Nos, uraim, az a helyzet, hogy az előbb repült el felettünk egy AN-2-es, közkeletűbb nevén Ancsa, és permetezett erősen.
- És? – legyintett az egyik. – Nem árt ezeknek már semmi! Talán még kövérebbek is lesznek!
- Ez nem vicc! – intette az öreg. – Most figyeljenek, hamarosan jönni fog egy civilnek álcázott autó!
- Ez jó, Pistabá, de honnan tudjuk, hogy nem az, ha egyszer álcázott?!
- Onnan, okoska, hogy gyanúsan sok antennája lesz! – vágta rá a szakértő.
Figyelték az utat csendben és meredten.
-Ott! A kék Skoda! – kiáltott fel az egyik, és csakugyan! A lassan haladó autónak három, jól látható antennája volt! Mindannyian Pistabára néztek, várták a magyarázatot. Az öreg megköszörülte e torkát és a pult felé intett a szemével. Értették. Valaki máris ugrott, hozta a fröccsöt.
- Nos, uraim, mint bizonyára emlékeznek rá, valaha Erdő-, és Pusztaügyi államtitkár voltam. – kezdte a történetet.
Bólintottak, ezt már sokszor hallották.
- Természetesen hozzám tartozott a repülőgépes szúnyogirtás is, ahogyan hivatalosan neveztük: gyérítés.
Bólintottak ismét a csapat tagjai, eddig hihetőnek tartották.
- Különböző vegyszerekkel kísérleteztünk, – folytatta az exállamtitkár – mert a szúnyogok igen hamar hozzászoktak a dolgokhoz. A mérgek igen erős evolúciós nyomás alatt tartották a populációt, így egyre sürgetőbbé váltak az új anyagok és ez veszélyes útra terelte a kémikusainkat. Hamarosan be is következett a katasztrófa. – sóhajtotta, majd az emlékek hatására lehúzta egy slukkra az italát. Kérnie se kellett, az addigra már erősen kíváncsivá tett pultoscsaj hozta is a másikat, ő is odatelepedett.
- És?
- Bizonyára észrevették, hogy mennyire megcsappant a fecskék száma! – nézett körbe Pistabá.
Észrevették, bólintottak, Jutka megkérdezte: - A méreg?
- Közvetve, aranyom! Az előbb a katasztrófavédelem álcázott autóját láttuk, amiből arra következtetek, hogy a folyamat az általam megjósolt irányba expandált. A helyzet az, hogy a mutáció nem várt eredményeként olyan szúnyogok fejlődtek ki, amelyek már ősi ellenségeikre: a fecskékre támadtak rá!
- Azannya!
- Nanemá…, kontra!
- És nem hagyták abba?
- Nem. – sóhajtott az öreg. – Idegenforgalom, lakossági nyomás, miegymás… És itt nem állt meg a dolog, az evolúció nem játékszer!
- De, de, akkor most…?
- A többit már tudhatják a hírekből. A fecskék genetikája is gyorsan változik, mostanában már többen vannak, úgy is mondhatnám, hogy alkalmazkodtak.
- De hát ez jó, nem?
- Ugye figyelt a hangsúlyomra? Meg arra, hogy a szúnyogok ősi ellenségeiket kezdték el fogyasztani? Maga szerint mi a fecskék ellensége itt, a városban? És mi ez a sok hirdetés az újságokban elveszett macskákról és kutyákról?!