Őstermelő

... a pontos idő 10 óra. Híreket mondunk. Újabb halálos ételmérgezésre került sor a belvárosi üzleti negyedben. Riporterünk megtudta, hogy az éjszakai életből jól ismert asztaltársaság tagjait érte a különös baleset. Az ÁNTSZ zár alá helyezte az éttermet és szigorú vizsgálatot ígért. Emlékeztetjük hallgatóinkat, hogy ez az eset már a harmadik ebben az évben és...

 - Na, "az éjszakai életből jól ismert" Piha! – fintorodott el Feri, aki fél füllel a rádiót hallgatta. – Miért nem mondják ki egyenesen, hogy maffiózó?! Te Jutka! Jut eszembe erről a hírről! Tőletek nem akartak még védelmi pénzt szedni? – kérdezte, az üres sörösüvegét forgatgatva.
- Hát, egyszer volt valami... Ja, kérsz egy másikat? – figyelt fel a pultoscsaj a szórakozott mozdulatra.
- Jöhet! Ez már tényleg meglevegősödött! – tolta arrébb a palackot mosolyogva. – De jöhet a sztori is, na, hogy volt?
- Itt a söröd. Na, az úgy volt, hogy tökre üres volt a kocsma, se Pistabáék, se a tűzoltók, se te, de még az öreg Grubemájer se volt bent, csak a Luci bácsi, tudod, a piacról. Na, mondjuk ezen nem csodálkozom, mert ez a két öreg nem nagyon szenvedheti egymást, valahogy, ha nincs Grubemájer, csak akkor jön Luci bácsi.
- A zöldséges?
- Az, az, de nem tudom milyen zöldséges az, aki csak almát árul. Ráadásul, na, nem vagyok finnyás, de én nem vennék tőle az biztos!
- És miért?
- Egyszer megálltam a standjánál és volt egy furcsa érzésem, hogy ott minden alma romlott. Hiába szokta mondogatni, hogy ő egy mennyire őstermelő! Nem tudom érted-e, mert szemre rendben voltak a gyümölcsök, csak hát olyan megérzés féle.
- Hm. Van ilyen. – bólintott lassan Feri. A nők eltérő gondolkodása rendszeresen zavarba ejtette. - Na, szóval ott tartottál...
- Igen! Tehát csak Luci bácsi volt bent, itta a két deci vörösbort és hozott egy almát is, amit letett nekem a pultra, de már mondtam neked, hogy izé. Hozzá se nyúltam, de nem akartam megsérteni, mondtam, hogy később megeszem. Na, akkor benyomakodott az ajtón két nagydarab állat. Arrébb tolták a bácsit és érdeklődtek, hogy "Hol a tulaj? Üzleti ügyben gyüttek!". Mondtam nekik, hogy azt nem hinném, mert arról én is tudnék, mivel Grubemájer bácsi velem intéztet mindent. Erre az egyik röhögve azt mondta, hogy üzletfelek leszünk 10%-ban, de ezt akkor valahogy nem értettem. Azt viszont igen, hogy mekkora egy tapló, mert se szó, se beszéd elvette az almát a pultról és beleharapott. Iszonyú pipás lettem! Nem azért hogy megeszi, - mert én biztos, hogy nem! -  de azért ez mégiscsak! Fordultam is a telefonhoz, hogy rácsörgök a tulajra, amikor azt láttam a szemem sarkából, hogy Luci bácsi annak a taplónak a vállára teszi az egyik kezét és valamit mond neki, a másik kezével meg, hm, hogy is mondjam? Néhány olyan hülye mozdulatot tett, mintha valamit bűvészkedne, na, olyasmit!
- Nemá! Csak nem karatézik az öreg?!
- Nem, dehogy! Nem ütött, meg ilyesmi, csak a kezével izélt, meg súgott valamit. De az igencsak valami volt!
- Hogyhogy?
- Hát úgy, hogy a csávó el kezdett remegni, meg a feje vörösödni, nem tudott egy mukkot se kinyögni, csak intett a társának, hogy menjenek. Az meg kitámogatta. Soha többé nem láttam őket. Na, ennyi!
- Ennyi?!
- Ja, nem! Elment Luci bácsi is, kicsit később, csak annyit üzent az öreg Grubemájernek, hogy "most már talán kvittek vagyunk." Na, így ennyi!
- Hm. Nem nagyon értem... - morfondírozott Feri. – De tudhat valamit ez a Luci. Nomeg, - Isten látja lelkemet!- kereskedőnek sem utolsó!
- Merthogy?
- Semmi, csak megfigyeltem, hogy sose marad a nyakán az almája.