Újra gondolva

- Nos, uraim! – kezdte komor hangon a pultos hölgy, mire rosszat sejtve máris felpattant vagy három ember az asztaloktól és szélsebesen elhagyta a kocsmát.
- Futna a gyávák, de az erősek maradnak! – folytatta kissé Jeanne d’Arc-stílusban. – A maradék kitart és lesz olyan kedves arrébb húzni néhány bútordarabot, mert újragondoltuk a dolgot Grubemájer bácsival és festés, meg berendezés lesz!
Kimondta.
Semmi értelme nem volt a további menekülésnek, mert innentől kezdve az ügy becsületbeli és férfias dolog lett. Hiába érezte a maradék kocsmanép, hogy tulajdonképpen csapdába esett, már nem volt választásuk. Megadóan tűrték, hogy dirigálják őket, legfeljebb valami potyapiában reménykedhettek a végére.
- Szervezzük meg! – javasolta Pistabá, mire kitört az általános anarchia.
- Na, majd pont maga mondja meg!
- Szerintem kezdjük azzal a tálalóizémizével…
- A biliárdasztal, na, az oda…
- Hű, b.meg! Ezen érződik egy kis tehetetlenség…
- Állj! – csattant fel Jutka. – Ide jártok, mint a második otthonotokba, legyen bennetek némi rendszer! A végén összeütök nektek valami dögös koktélt, de most már haladjunk egy irányba!
Úgy is lett. Valahogy rendeződtek a dolgok, nyögve, fújva, káromkodva. Aztán felsorakoztak a pultnál a jól megérdemelt koktélhoz. Még Lacika is ott helyezkedett, bár nem sok hasznát látták a félkegyelműnek.
Szóval mindenki a poharát babusgatta, kivéve Ferit.
Ő megbabonázva nézegetett egy furcsa, szürkés, üveggolyó-szerű valamit, amit a tálalószekrény mögött talált. Aztán szinte félálomban csak odakucorodott a söntéshez, pont a bolond Lacika mellé.
- Na, egészség! – emelte poharát az ulticsapat doaenje és mindenki belehúzott a koktélba.
Feri is, de csak úgy mellesleg.
Aztán képszakadás.
Vagy ilyesmi.
Utólag úgy mesélte, hogy valami hullámzó, sárga-tengeralattjárós érzésbe merült, miközben a szürke golyó betöltötte a világot.
- Kérem! – mondta Feri lázálmában a mellette ülő Lacika. – Tudod, ez az eszem, ami régen elgurult.
- Oh, persze! Tessék Lacika! Ott volt a szekrény mögött – mondta és nyújtotta a talált tárgyat.
- Köszönöm! Kedves tőled! – vette át, majd egy lassú mozdulattal beletolta a saját homlokába a golyót.
…
- Feri! Ferike! Na, ébredj már!
- Argh. Jutka! Mi az isten történt velem?!
- Az történt, hogy elaludtál, de most már menned kéne, mert zárok.
- Jaj! Ne haragudj, azt hiszem, hogy nem bírom a koktélt… Soha többé… Micsoda szégyen és milyen hülyeségeket álmodtam…
- Jól van, ne rágd magad, nincs semmi gond! Csak haladjál, mert még fel kell mosnom!
- Oké, köszi! – rázta félbódult fejét Feri, miközben kászálódott lefelé a székről. – Micsoda egy hülyeség… Öh, Jutka!
- Igen?
- Lacika… Szóval Lacika, ő hol van?
- Lacika? Hát, szokásával ellentétben elment már vagy egy órája. És nem semmi, de rendben fizetett és még azt is mondta, hogy „Isten veletek!”. Hát nem furcsa?!