Cím: Szolgálati viszony
Szerző: piroman - Piro M. Péter
(05-03-2016 @ 03:18 pm)
:
Szolgálati viszony
Szinte berobbant a kocsmaajtó, amikor benyomakodott három vigyorgó fickó.
- Kocsmárosné szép galambom! – énekelte incselkedve az egyik lágy bariton, a másik kettő pedig kissé ittas hangon.
- Sziasztok! – mosolygott Jutka, mert kedvelte ezt a három bohókás tűzoltót. Csak ne lennének olyan elefántok! Porcelánügyileg. Gyorsan el is tüntetett néhány törékenyebb dolgot a közelükből, így mire lecsüccsentek a bárszékekre már „nem voltak útban.”
- Szépgalambom! – kezdte a Sas becenevű. – De vagyunk hidratálva, ez pedig életveszélyes!
- Azt látom… Mit kértek, szokásost?
- 1 négyzetméter sört légy szíves, és…
- Várj! – vágott közbe a Blokk-ként becézett társa, aki tényleg úgy nézett ki, mint egy túlméretes téglatest. – Ellenőrizzük a szolgálatképes állapotot! Háromra!
Csendben számolni kezdett az ujjait mutatva: egy, kettő, három!
- Láb a lábé, kar a lábé, láb a karé, KARALÁNBÉ! – ordították egyszerre.
- Eddig okés! – vigyorogtak egymásra és az addigra kitöltött Unicumot gyorsan lehúzták. Aztán villámsebesen betoltak egy-egy sört és várakozóan ránéztek a Max nevű, medvetermetű barátjukra.
- Rendben, - értette meg Max, - Egyszer vagyunk 20 évesek, repeta!
Jutka töltött, de azért odaszúrta: - Ha te 20 éves vagy, akkor én fiatalkorú vagyok és nem is lehetnék itt!
- Ne incselkedjél, kislány! – mosolygott a szólított helyett a Sas. – 20 év szolgálati viszonya van a mai szép napon, ami nem kevés, bár a régi parancsnokunkhoz képest kutyagumi.
Mindhárman nyomatékosan bólogattak.
A pultoscsaj töltött, aztán rákérdezett: - Gratulálok, de egyébként mennyi volt a régi főnökötöknek?
- Senki se tudja, állítólag… szóval senki – válaszolt Sas, aztán egymás szavába vágva dobták fel a sztorikat, amiből a szerencsétlen lány csak olyan mondattöredékeket értett meg, hogy „két percig megállt a levegőben, ha kivették alóla a létrát”, aztán „egyszer elaludt a parázson”, és „megvolt neki az Isten mobilszáma, hétfőnként beszélgettek” ilyenek.
Aztán Blokk meg akart mutatni valamit és arrébb rakta a bárszéket.
Ami 6 darab 12-es acéldűbellel volt a padlóhoz rögzítve.
Kínosan nézegette.
- Öhm. Jutka! Nézd, izé. Vélhetően anyaghibás, vagy rozsdás…, szóval bocs!
- Jaj már megint, Blokk! – morcolt a pultos. – Hihetetlen egy csapat vagytok, most mi lesz?
A többiek lehajoltak és megszemlélték a káreseményt, majd gyors pusmogásba kezdtek.
- A Sas elszáll! – jelentette be végül az egyik.
- Most mi van? – értetlenkedett Jutka.
- Most nyugi van – jelentette ki Max. – Mindjárt hoz fúrókalapácsot, szárat, hosszabbítót, ívhegesztőt, erősebb dűbeleket, zártszelvényt, meg még néhány apróságot. Jobb lesz, mint újkorában! Emlékszel a biliárdasztalra?
A lány bólintott. Valami hülye fogadás miatt Max felemelte a féltonnás asztalt, és amikor visszaejtette: az középen elrepedt. Viszont két órával később „jobb lett, mint újkorában”, csak a fontosnak ítélt megerősítések miatt kétszer nehezebb is. Egyes vendégek szerint a kocsma is megsüllyedt azóta pár centivel.
- Jól van, srácok, nem szólok az öreg Grubemájernek, ha rendbe hozzátok. – sóhajtott megadóan. – Na, addig is igyatok valamit és meséljétek el, hogy mi lett azzal a szupermen parancsnokkal!
- Hát ez jó kérdés! – vakarta meg rövidke haját Max. – Amikor megtartottuk azt a baromnagy búcsú-buliját, hááát, teljesen eltűnt.
- Felszívódott –erősítette meg Blokk. – Próbáltuk utolérni, nyomozgattunk is egy kicsit, de semmi.
- Talán külföldre ment - nézett a társára Max, aztán vigyorogni kezdett. - De azért emlékszel a bulin…
És újra egymás szavába vágtak és röhécseltek.
Aztán lecsillapodtak egy pohár erejéig, amit ki is használt Jutka és közbevágott: - Nehéz titeket követni, de azért befejezhetnétek a történetet! Mielőtt eltűnt a főnökötök, na, ott tartottunk!
Kissé elkomorodtak a srácok.
- Hát, be voltunk karmolva rendesen, mivel ipari mennyiségben állítottuk elő az aldehideket, ha érted.
Nem értette.
Gyorsan elmagyarázták neki az alkoholok és a savak (esetünkben gyomorsav) kémiai reakcióját.
- Oké, befejezni! – kerülgette a sikítófrász a lányt. – Könyörgöm! Hogy tűnt el?!
- Háát… lenyomott még a végén egy szép beszédet az örök körforgásról, meg a szolgálatról, miközben becsszóra engem fixírozott azzal a delejes szemével - mondta Max. - Aztán a legvégét nem tudom, mert akkor hívtak, hogy megindult az asszonynál a szülés. Úgyhogy kéklámpa-sziréna!
Blokk csak bólintott: - Na, kábé akkortól nem emlékszik senki, hogy hova tűnt a főnök, pedig próbáltuk másnap összeszedni az emléktöredékeket…
Jutka megcsóválta a fejét. Kész. Ezek nem teljesen százasok. Aztán összeráncolta a homlokát és Max-ra nézett: - Hé! Mi is lett a neve a fiadnak? Olyan furcsa, izémizé…
- Furcsa, persze, manapság – mosolygott a büszke apa. – Régebben nem volt az. Mondjuk volt egy kis hercehurca az anyóssal, mert nem ez volt megbeszélve, csak úgy eszembe jutott, amikor a nővérke rákérdezett. Magam se értettem mi ütött belém…
- Na, bökd már ki, elfelejtettem!
- Flórián. Mint a régi parancsnok. Mint a tűzoltók védőszentje.
(721 szó a szövegben) (368 olvasás) 
|
