Cím: Isten után a harmadik
Szerző: piroman - Piro M. Péter
(08-15-2019 @ 02:51 pm)
:
- Vegyél még, Lajos! Szinte nem is ettél... Nem ízlik?! Elmondhatod nyugodtan! - emelte magasabbra (bár
még nem hisztisre) hangját a kövérkés, őszes asszony.
- Dehogynem! Sőt! – cuppantott a két ujja végére
nagy igyekezettel a megszólított. Most egyáltalán nem tűnt olyan határozottnak és megingathatatlannak, mint „otthon”.
Ő legalábbis így tekintette a nagykövesdi tűzoltólaktanyát, amit már több mint tizenöt éve parancsnokolt.
És sokkal kevésbé tekintette annak az anyósa Decséri házát.
- Hidd el Marika, - próbált kimagyarázkodni - szuper volt az ebéd, csak... izé...
- Na, mi izé?!
- Khm, szóval csak aggódom a helyzet miatt..., meg az embereimért is - bökte ki nagynehezen, a
viaszosvászon terítőn körözgetve az ujjával. - Itt van ez az árvíz a Bánáson, alig pár kilométerre, és hát...
ott kínlódik szinte az összes kollégám, én meg... tömöm itt a fejemet ezzel a... finom... izével,eh!
- Lajos, Lajos... - sóhajtott fel az anyós feddően, de volt azért benne egy kis megnyugvás is. Ismét
megfejtette ennek a magát nagyon is okosnak tartó férfinak a nagyon is egyszerű működését. - Menjél
csak, úgyse maradnál nyugton! Majd telefonálj, hogy mikor... jössz!
De ezt már csak a csukódó ajtónak mondhatta.
***
- Hé, fiúk! Az meg ott a Lajos! A nagykövesdi góré! - eresztette a földre a lapátját az egyik homokzsákoló tűzoltó.
- Az jó – nyugtázta a zsák száját tartó társa. - Biztosan tud a vízen járni, de te nem, úgyhogy pakolhatnád!
Addigra már többen felismerték a közelgő alakot, köszöngettek neki. Kérdésére mutatták, hogy kábé hol találja a kárhelyparancsnokot.
Elmagyarázták azt is, hogy merre kerüljön, mert elég sok utca víz alatt volt már.
Konkrétan a fél kisváros.
A Bánás-patak, ami a legtöbb esetben néhány boldog kölyökdomolykó és békagyerek otthonaként funkcionált,
most egy zavaros, rohanó folyóként vitt szó szerint mindent. Haragos tetején veszélyes uszadék és törmelék vágtatott.
Az egyik csapat tűzoltó ezt figyelve próbált a házak között manőverezni egy csónakkal, de erősen kétséges volt a küzdelem.
Egy védőruhás fickó hadonászott és üvöltözött a partról feléjük, úgy próbálta irányítani őket.
A kárhelyparancsnok.
Az egyszemélyi felelős vezető.
Minden létező jogkör birtokosa.
Bármit felhasználhat az esemény felszámolása érdekében. Bármilyen anyagot lefoglalhat, bárkit
munkára kötelezhet. Ezt tűzoltó berkekben úgy szokták mondani: Isten után a második. Ebben
biztosan volt valami, mert megérezte a mögé lépő nagykövesdi parancsnokot, ami miatt hírtelen megfordult.
- Ah, a Lajos! Hát te?
- Szolgálatra jelentkezem, Sanyikám! - csapott a bajtársa kezébe a Lajos. - Látom, van egy kis gond...
- Van, baszics – nyugtázta a vezető. Körbemutatott: - Hihetetlen, de ezt egy délelőtt csinálta a patak!
- Villámárvíz - bólintott az alezredes. - Ismerős a szitu. Néhányat már átéltünk mi is. Gondolom, hogy jó kis esőtök volt a vízgyűjtőn.
- Az volt, meg tarvágások az erdőkben, a rohadékok... - köpött egyet látványosan Sándor.
- Ebben a nyomorult országban mindenki csak az aznapi hasznát nézi! Aztán a lekopaszított hegyről
pillanatok alatt leszalad a víz, hidd el, ez az oka, és ez lesz, baszics! – mutatott körbe az
ablakukig vízben álló házakra. – Mindegy… Amit elöntött, ott már csak élet és tárgymentés folyik.
A keleti városrészt védjük még zsákokkal, remélem, kitart!
- Azt láttam idefelé, jól néz ki! - nyugtatott Lajos.
- Akkor jó. Nade! Nemrég rendeltem ide erőgépeket, zsákot és homokot, meg egy busznyi
rendőrt is..., - számolt látványosan az ujjain a kárhelyparancsnok - de rád nem emlékszem, Lajos! Honnan...?
- Decséren voltam az anyósnál ebédelni, aztán... Hol vannak az embereim?
- Ilyen szarul főz a mama? Höhöhö! - nevetett gonoszkodva a kollégája. - Jól van, bocsesz! Ha
segíteni jöttél, azt pont jókor! Az embereid? Nos, ők hol is vannak… - vakarta a fejét a vezető. – Ja!
Megvan! Azt hiszem mostanra meglehetősen nagy szószban...
***
- Bírod még, Ricsi? - kérdezte Mázlis, a csónakot tartó nagydarab tűzoltótól.
- Ho... ho... hogy a kék égbe ne? - vacogta vissza lila szájjal a mellig érő vízből a főtörzsőrmester.
- Akkor oké! - nyugtázta a főhadnagy, de látszott, hogy aggódik a helyzet miatt. - Már hozza az öreg
mamát Páva meg Matyi! A srác meg rátalált a szívgyógyszerére és volt annyi esze, hogy
rákérdezett, úgyhogy azt is visszük! Már csak az a kérdés hogyan..., ez elég kilátástalan... - sóhajtott a
végén maga elé, aztán mormolva folytatta:- Istenem... most segíts, ha ráérsz!
***
- Baszics, az embereid ott vannak a túloldalon azon a szigeten, ami nemrég még a Máriás-kertváros volt!
Ott, mutatom, ahol az a csiriviri, tornyos palotácska áll azon a dombon, na, azzal szemben! Ja,
a kutya is a dombra szarik... – húzta össze a száját Sándor. - Az ott a híres Luczi ügyvéd háza, na, annak
nincs baja! Még a sziklakertje is többet ér, mint a lakásom... Höhö, remélem kikészítette a horgászbotját!
- Mert?
- Minden évben a déli tengerekre jár horgászni, hát most nem kell olyan messzire mennie, itt a tenger, baszics!
- Ahogy elnézem, - morfondírozott a nagykövesdi parancsnok - ha ott egy ideiglenes gátat... hm, hm...
meg ott, ha jól látom... azaz! Elég magas. Te! Sanyi! Kéne nekem vagy húsz ember, meg teljes jogkör, bízd rám az ügyet!
(A befejzés minjárt jön!)
(802 szó a szövegben) (332 olvasás) 
|
