A MEGMARADÁS

 

Porladva hull szét e földi lét…
Küzdelmed tétje, ó, nem a becsület!
Csak a megmaradás. Messzi üzenet
súg liturgiát, szent finálét
pengetnek az égi dallamok.

 

Csontszagú feledést áld
rongy emberöltőkön át
a kegyes könyörület.
A hazugság hamis hitbe zár
minden tiszta, ős eredetet.
Tagadnád talán az egészet,
de késő… megérint a végzet.
Nemes tisztulást szolgál az enyészet.
Kapaszkodsz a vélt örökkévalóság
megfoghatatlan, tüzes reményébe,
fogadkozol a szentek emlékére,
hogy üdvözülj, mint élők között a holt.
Néha úgy érzed, minden hiába volt.
Utaznál hát univerzumokon át,
mi alatt elvérzett dogmák kiáltják
az örökkön visszatérő, Szent Nevet.
Halál hűvöse érinti tenyered
– ez is csak az a szárnyaló képzelet,
mint minden megálmodott, szép pillanat.
Tereket bontanak a hidak alatt
megült, hömpölygő áradatok,
sikolyokat nyelő örvények
mélyén konok érdek-törvények
súlyozzák a tettre kész akaratot.

 

Szétporlad, széthull a földi lét.
Küzdelmed vértje csak dacos hevület.
Ó, a megmaradás! … Egy halk üzenet
súg liturgiát, s szent finálét
pengetnek bús, égi dallamok.

 

2013. március 5.