Ha tehetném,
rejtett ráncok mögé bújnék.
Lenge ingujjaknak lennék
ég-illata,
s áldó mozdulatban kezek
mögötti lassú lendület.

 

Ha lehetnék
egy gondolat, a szolgaság
rabságába a szabadság
vágyát vinném,
hogy örökös küzdelmetek
trónjánál letérdeljetek.

 

Ha tehetném,
hörgő haldoklók homlokán
törölném a kínt, s kutatnám
az imádság
kérlelt, nagy megváltó kegyét.
Megbocsátanék mindenért.

 

Ha tehetném,
üvölteném hallgatásban
és hatalmi elnyomásban
fogant eskük
átkos és cinkos maszlagát,
mit nem fednek egyenruhák.

 

Ha lehetnék
koldusok védelmezője,
senki nem lépne előre,
míg a nyomor
fojtó uralma meg nem dől.
Ember embert karolna föl.

 

Ha tehetném,
a gyászolókat sem hagynám
magukra temetés után.
Egy ölelés
lennék, fájdalmat enyhítő
gyöngédség, elfedő idő.

 

Ha tehetném,
elbújnék a hallgatásban,
s rejtőzködő imáimban
elmerülve
értetek éltetném hitem,
a csönd ölébe hajtva fejem.