ELVESZVE

 

Mert minden sóhajtásban megfeszül a bánat,
s mert félünk minden kínos percet elfelejteni,
könnyezve temetjük a belénk fojtott vágyat:
meghalnánk érte, csak történjen végre valami!

 

Törtetve kutatjuk a megbénított csöndet,
kezünket nyújtanánk a régvolt pillanatokért,
és nem térnek vissza csak felsajduló képek:
szétkaszabolt évek sírják a lét bús énekét.

 

Mert minden félreértett mozdulatban úgy bánt
a ki nem mondott szó, a meg nem érlelt gondolat;
s a jó már keresve sem jönne vissza hozzánk,
mert elvesztünk a súlyos csöndek terhei alatt.