:
OLVADÁS
Naponkint az igazságot kutatom.
Ezer kérdés kering a gondolaton,
miként borostyán kúszik fel a fára.
Az avar alján miértek hevernek
választalan, bús sóhajok dacára.
Egyszerű bennem a szándék – s oktalan.
Mert nincs Világ, melynek egy valója van!
Erdők mélye se adhat soha választ,
hogyan él együtt szimbiózisában
fű, fa, gomba, virág s megannyi állat.
Csöndre vágyom az elme viharában.
Teremtelek és temetlek a mában,
te édes és átokverte képzelet…
Csak téged féltelek, törékeny lélek!
Magamhoz ölelnélek, de nem lehet.
(67 szó a szövegben) (271 olvasás)