MAJD ÉN IS

Elüldöztelek. A mindennapok kíváncsi
csöndjét már csak távoli emlékek töltik be.
Barna és bézs színeket festettem ma köréd.
Szánalmas az emberi természet hatalma.
Hajad hullámai közt kesergőn omlik szét
a bizonytalanság. Mozdulatokba kövül
minden kiáltott szó, minden elkopott, könnyes
vallomás. Szégyenbe szökött a vádaskodó
tekintet. A bizonyosság megöli minden
illúziónkat és csak a hallgatás marad.
Burok a fényben, és burok a sötétségben.
Míg én vadul lázongtam belül, te önmagad
erejével védekeztél. Hátat fordító
magányt dúdoltál kevélyen, majd láthatatlan
felhők hátára emelted a kínzó hiányt.
Szálka maradtál bennem, pedig megértettem:
a halál sokkal könyörtelenebb tenálad.
Te is érezhettél már hasonlót, amikor
becsapva álltál azok előtt, kikben bíztál.
A megsemmisülő világ talán kegyes lesz,
és egy napon képes leszel megbocsátani.
Majd én is megbocsátok neked. Mindenkinek.