vándorló csillagod maradok
míg élek –  hitetlenségemben is
hited szerint koldulok s könny
nélkül köszönöm az áldást mit
elnehezült vállamra ráteszel
néma imáimból már kikoptak
a kérések csak megköszönöm
a létezést a nélkülözést a közönyt
az örömöket az ölelésbe fojtott
harag ernyedő szorítását s a hiány
soha nem szűnő vergődését szívem
dobbanásaiban – nem tagadom
nélküled már rég elvesztem volna
túlélni tanulok a világmindenség
gigantikus örvényében s néha félek
pedig Te áldozódtál a kereszten
gyűlöletes gyarlóságaink miatt
kerengő pátoszok leple alatt se
adtál többet mint ami vagy nekem
szentséged a lélekben lakozik
hamis próféták kiáltják felénk
fennhangon neved pedig még
nálam is jobban tudhatják
nincs fénylő dicsőség ahol
egyetlen fiad is nyomorog
sokaknak szívében vagy erő
miként minden sejtben az élet
duzzadón tüntet a jóság de
neved mögé bújva százezrek
csorbítják az igaz szavakat
nem tudunk vízen járni itt
e romlott világban de van
ki még hisz a tiszta szóban
van ki még megáll ha kell
van ki még indul ha hívják
s van ki még jóra nevel
tudom vigyázod lépteink
minden süppedését és óvod
bennünk az ártatlanság törékeny
darabjait – ígéret nélküli imáink
minden sóhajában
szenteltessék meg mindörökre
a Te neved